OCD
Egyveleg
PEOPLE TEAM tábor

A vélhetőleg genetikai eredetű obszesszív-kompulzív zavar gyötrő gondolatokkal és kényszeres cselekedetekkel járó rendellenesség. Gyermekeknél előidézhet hasonló gondolatot: „Meg kell érintenem az asztal négy sarkát. Ha nem teszem, anyukám megbetegszik és meghal.” Gyakran tudatában vannak, hogy ez a késztetés értelmetlen, de az aggodalom, amit éreznek, olyan erős, hogy elvégzik a rituálét. Eleinte ettől jobban érzik magukat, sajnos azonban aggodalmaik megsokszorozódnak, egyre több időt és energiát vesznek el szertartásaik, feszültség alakul ki, mégis úgy érzik, nem tudják abbahagyni. Kétségeik vannak afelől, hogy a dolgok rendben vannak, akadékoskodnak. Félelmetesnek, rossznak, helytelennek képzelik a történéseket, bizonyos színeket, számokat is szerencsétlenséggel hoznak összefüggésbe. Fontos nekik, hogy legyen minden egyenlő, pontos, szimmetrikus.

Furcsa, bosszantó gondolat mindannyiunkban felmerül időnként, de nem marad meg az emlékezetünkben, baj akkor következik be, ha állandóan és erősen jelen van, makacsul visszatér, nem szűnik, gyötrelmes rögeszmévé válik, szorongáshoz vezet. Van, aki annyira fél, hogy tűz üt ki a lakásában, mert ő a figyelmetlensége folytán, nem szándékosan kárt okoz, hogy minden kivezető nyílást ellenőriz, mikor elmegy otthonról. Más, kosz, baktérium, betegségek, környezeti szennyező anyagok, vegyszerek okozta fertőzéstől annyira retteg, hogy a nyelésnél, légzésnél is túlságosan elővigyázatos. Vallásos ember aggódhat istenkáromlás miatt, más OCD-s azért, hogy valami tiltott dolgot mond, amivel megsért valakit.

Megoldás lehet a szorongásos zavarok tüneteit is csökkentő CBT, a kognitív viselkedésterápia, mely beszélgetés és tanulás, verbális megerősítés. Magyarázhatják a kezeltnek úgy, hogy a beragadt gondolatok és félelmek az agy csuklásai vagy trükkjei, amelyektől úgy tűnik, hogy a rossz dolgok megtörténhetnek, ha nem végzik a szertartást. Megértetik a pácienssel, hogy ha továbbra is ezt teszi, erősödik, ha nem végzi ezeket, akkor enyhül a problémája. Elhagyásuk azonban kezdetben nehéz lehet. A következő készségek elsajátításával könnyíthető meg a folyamat: aggódással, szorongással való megbirkózás; lecsendesedés, nyugalom; trükkök felismerése; szembenézés a félelmekkel; kényszeres szokás elhagyásának módjai; magabiztossággal való felülkerekedés. Súlyos esetekben gyógyszeres kezelés szükséges.

Fordította: Dobai Katalin

Forrás: kidshealth.org és verywellmind.com

Mamut, dodó, ember, felelősség
A legendás mártír

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Sosincs korán!

Sok szülő már az új év beköszöntével elkezd gondolkodni azon, mi is lenne a legjobb…
PEOPLE TEAM tábor

Felszabadulásunk ünnepe

– Nagyapa, téged is megszabadítottak? – faggatózott Matyi. – Mit csináltak velem? – nézett fel…
PEOPLE TEAM tábor

Csendes éj

A hivatalos ünnep december 25–26., de az igazi ünneplés nálunk karácsony előestéjén, december 24-én zajlik,…
PEOPLE TEAM tábor

Vegán világnap

Az osztályunkba új lány érkezett. Amikor a szünetben kiosztották a tízórait, ő nem kért a…