A legendás mártír
Egyveleg
PEOPLE TEAM tábor

Szent Borbála, a bányászok védőszentje az egyik legnépszerűbb szent, a legtiszteletreméltóbb női szentek egyike. December 4-én Európa sok országában megünneplik a névnapját. A kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyúöntők és más veszélyes foglalkozást űzők őt tartják védőszentjüknek.

Élettörténet vagy legenda?

történészek szerint élettörténete elég ellentmondásos, nehéz eldönteni, mi volt valós, és mi csupán a legenda. Születését a 3. századra teszik, halálát pedig 306 körülre, a helyszínek sem egyértelműek. Közös motívum, hogy az apja pogány volt. Borbála neve is a barbár jelentésű Barbarus férfinév női megfelelője. Legendája több változatban terjedt el. Az egyik szerint az apja annyira féltette lányát, hogy amikor ő hosszabb utazásokra ment, Borbálát bezárta egy toronyba. A lány mégis túljárt apja eszén, és távolléte alatt megkeresztelkedett. Emiatt a felbőszült apa elől menekülnie kellett. Egy hegyszoroson át eljutott egy barlangba, ahol menedéket talált. Ám egy pásztor elárulta, így végül az apja mégis bosszút állhatott rajta: átadta a bíróságnak, majd saját kezűleg fejezte le a lányát. Tettéért megbűnhődött, mert villám sújtotta halálra. Borbálát így hozzák összefüggésbe a villámlással, viharban gyakran imádkoznak hozzá.

Borbála-kultusz

Borbála vértanúságát csodák sora követte, kultusza már a 9. századtól kezdett terjedni szerte Európában. A középkori városok lőportornyát gyakran nevezték el róla, hogy segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól. A Borbála-tisztelet Magyarországon először Selmecbányán jelent meg, majd a többi bányavárosban is elterjedt. A 2. világháború után szünetelt az ünneplés, de az 1980-as években a Miskolci Egyetem kezdeményezte a felújítását. 1993-ban, a Szent Borbála-érem alapításával – amit a lelkiismeretes bányászati tevékenység elismeréséért ítélnek oda – hivatalosan elfogadottá vált a Borbála-kultusz.

Miért éppen a bányászok?

A bányászat egy ősi mesterség, képviselői mindig nehéz körülmények között, örökös veszedelemben dolgoztak. A bányában, a lőporral végzett robbantások megkezdése előtt, valamint a sújtólég gyakoribbá válásával is kérték a szent oltalmát, aki hitük szerint megvédte őket a hirtelen halál, a sebesülés, a villámcsapás és a tűzvész ellen. A veszélyes, robbanással, tűzzel járó többi mesterség képviselői is őt választották védőszentjüknek.

Szokások december 4-én

Borbála napjához Európában a 17. századtól különleges hagyományok kötődnek. Ezen a napon az osztrák bányászok mézeskalácstésztából készült Borbála-kenyeret kaptak ajándékba. Másutt égve hagyták a lámpásokat a bányajáratokban, hogy megóvja őket a föld alatti haláltól.

Tirolból, Sváb- és Bajorországból származik az a szokás, hogy december 4-én fűzfa-, cseresznyefa- vagy aranyesőágat tesznek egy korsó vízbe a lakásban. A szoba melege miatt a rügyek karácsonyra virágba borulnak. A felnőttek tudják ezt, a gyerekeket azonban ámulatba ejti ez a jelenség a tél közepén.

Laczkó Zsuzsa írása

OCD
Önbizalom

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Virágkoszorú-készítés

Minden gyerek nagyon örül a tavasznak, amikor a természet újjáéled, és kinyílnak az első mezei…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Csillagjegye: nyilas

Kétféle ember létezik a világban. Az egyik az, aki nem hisz az asztrológiában, a másik…
PEOPLE TEAM tábor

A tojásnövény

Kedvenc nyári kajáink: a padlizsán. Az angol nyelvterületeken eggplantként ismert növény magyar elnevezése az arab…
PEOPLE TEAM tábor

Éljenek a kopoltyúsok!

– Nagymama, mi lesz ma a vacsora? – kérdezte az éhes Matyi. – Roston halat…
PEOPLE TEAM tábor

Védjük őket!

Az emberek többsége érdeklődik a minket körülvevő élővilág iránt. Mindenki örül a tavasz hírnökeként a…

Koboldok városa

Nagyon izgalmas és eseménydús programon vehettünk részt az este folyamán. A Koboldok városa név teljesen…