Kalandok költekezés nélkül
Egyveleg
PEOPLE TEAM tábor

Mikor töltöttél el utoljára egy teljes napot vásárlás nélkül? Lehetséges egyáltalán a mai korban, hogy 24 órán át ne vegyünk semmit? A „Ne vásárolj semmit!” nemzetközi vásárlásmentes nap támogatói szerint igen. Sőt, szerintük mindannyiunknak meg kellene próbálni nem vásárolni olyan dolgokat, amelyekre nincs szükségünk.

„Ne vásárolj semmit!” nap lázadás a fogyasztás ösztönzésével szemben

Az Egyesült Államok hálaadás ünnepét követő fekete péntekkel – november negyedik hetén – esik egybe Svédországban, Finnországban és az Egyesült Királyságban is. Más országokban egy nappal ezután tartják, de a lényeg minden esetben az, hogy felhívják a figyelmet a túlfogyasztásra.

Őrület, ami ezen a napon történik

A Ted Dave nevű kanadai művész kezdeményezésére 1992-ben Vancouverben útjára indult jeles nap nem véletlenül került a fekete péntekre: ekkor vásárolnak az emberek legtöbbet. Őrület, ami ezen a napon a kiárusításokon történik az Egyesült Államokban. A vásárlásfüggők hitelkártya-adóssága az egekbe szökhet. Mára 65 országban tartják az ünnepet.

Elköteleződés

Egy hirdetésellenes cég képviselői azt állítják, hogy ez a nap nem a szokásaink egy napra történő megváltoztatásáról szól, hanem egy tartós életmódbeli elköteleződésről arra vonatkozóan, hogy kevesebbet fogyasszunk, és kevesebb hulladékot termeljünk. Rhode Islanden ezen a napon már húsz éve kabátcserét rendeznek, s így tesznek szert télikabátra több amerikai államban is.

Családdal, barátokkal

A fogyasztásra alapozott kultúra elleni tiltakozásunkat kifejezhetjük úgy is, hogy vásárlás helyett otthon maradunk a családunkkal vagy a barátainkkal. Vannak, akik zombisétát tartanak: kifejezéstelen tekintettel, céltalanul tántorognak az üzletekben, bevásárlóközpontokban, nem vesznek semmit. Ha megkérdezik, hogy mit csinálnak, elkezdik magyarázni az álláspontjukat, felhívják a figyelmet a Ne vásárolj semmit! akciónapjára, tudatosítják a túlfogyasztás következményeit, szeretnék elérni, hogy elgondolkozzanak az emberek.

Szabadon, szabadban

Vásárlás helyett tölthetjük az időt a természetben, ingyen ünnepelhetjük annak mérhetetlen szépségét. Ha nem utazunk vidékre vagy a hegyekbe, egy parkban is élvezhetjük a napfényt és a szellőt. Bizonyos aktivisták nem utaznak ezen a napon autóval sehova, és nem használnak mobilt egész nap. Vegyünk részt a helyi rendezvényeiken!

Fordította: Dobai Katalin

Forrás: daysoftheyear.com

Földtakarítás
Csillagjegye: nyilas

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Sajtra felcsillanó szemek

Ricsi tavaly és tavalyelőtt táboroztatott a PEOPLE TEAM nyári táborában. Milyen tapasztalatokat szerzett a kecskeméti…
PEOPLE TEAM tábor

6… 5… 4…

A 13 éves Dominikkel beszélgettünk a PEOPLE TEAM-táboros tapasztalatairól, illetve arról, mivel nyugtatja meg a…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Pluszóráink végnapjai?

Már csak egy hét választ el minket az őszi óraátállítástól. A változtatás október 29-én, 03:00-kor…
PEOPLE TEAM tábor

Orsolya–nap

Orsi idegesen lapozgatta a telefonját a táborban. Anna huppant mellé az ágyra, és megkérdezte: –…
PEOPLE TEAM tábor

Egy gyertya és egy koszorú

Minden évben várom az őszi szünetet, mert ilyenkor meglátogathatom a nagyszüleimet. Ők is készülnek, a…
PEOPLE TEAM tábor

Gyermeknap

– Gyerekek, holnap nem lehet lustálkodni, korán keltek! – figyelmeztette Zsófit és Matyit Nagypapa. –…
PEOPLE TEAM tábor

Fagyosszentek

– Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget! – dudorászta Matyi. – El vagy tévedve,…
PEOPLE TEAM tábor

Elmúlt, de nem nyomtalanul

Ma újra korán kellett kelnem. Véget ért az őszi szünet. November 6-a van, hétfő, és…