Nyolcévesen mentem először táborba. A hatfős szobánkból a hét végére csak én maradtam, mindenki mást hazavitt a honvágy. Én viszont eszem ágában sem volt hazamenni. Jól éreztem magam. Aztán a következő évben váltottunk: egy másik tábort, a PEOPLE TEAM-et választottuk.

Barátok maradtunk

A barátaim jelentős részét táborokban ismertem meg. Az egyik helyen kialakult egy húszfős társaságunk, akikkel később együtt szerveztünk egy másik, aprócska tábort. Az már két éve megszűnt, mi viszont azóta is összejárunk, és a PT-be is többen jövünk. Szerintem ez sokat elmond arról, milyen kapcsolatok születhetnek egyetlen nyári hétből. A kedvenceim a nagy közös terek. A PEOPLE TEAM-ben ez a Hangár. Szeretek csak leülni, körülnézni, és figyelni, ahogy valaki kártyázik, más zenélni próbál a hangzavarban, vagy ahogy beszélgetnek a gyerekek. Jó látni, hogy mindenki felszabadult.

Maradj még!

Lara vagyok, és táboroztatóként azt szeretném, hogy a gyerekek érezzék: itt lehetnek önmaguk, és ha bármi baj van, van kihez fordulniuk. Számomra egy táborban az a legfontosabb érzés, hogy én is önmagam lehetek. Különösen emlékezetes számomra egy autista kisfiú, aki egy korábbi tábori turnus első két napján szinte meg sem szólalt. Aztán lassan feloldódott, egyre többet nevetett, az utolsó napon pedig megölelt, és azt mondta, nem szeretne hazamenni. Ennél nagyobb sikerélmény nekem aligha kell.

Most én érkezem

A PEOPLE TEAM nekem is új kaland volt. Mindenkinek van egy első alkalma. Kíváncsi voltam, hogyan működik egy ekkora tábor, hogyan találom meg a helyemet egy már összeszokott közösségben, és mennyit fejlődöm közben. Vártam a mély beszélgetéseket, a nevetést, és azt a bizonyos „boldog fáradt” érzést.

Lejegyezte: Kimmenick Lara