Vannak emberek, akik péntek délután pihennek, kikapcsolnak vagy békésen üldögélnek valahol. Mi nem ilyen emberek vagyunk. Mi négy órán keresztül limonádé mellett vitatkozunk arról, hogy hány mókus, hány kismókus és hány jégkása szükséges egy tökéletes PEOPLE TEAM-nyárhoz.
A történet két ősszel ezelőtt kezdődött
Rájöttünk, hogy a tábor vége után sem akarunk elszakadni egymástól, ezért létrehoztuk a PT-szalont, ahol rendszeresen összegyűlünk ötletelni és tervezni. A hagyomány működik. Most már a tizenharmadik találkozón vagyunk túl, és a helyzet kezd komoly lenni, mert egyre több tervből lesz valóság.
Nagyüzem indul
Átnéztük a nyári programokat, véglegesítettük a fontos szervezési részleteket, és felkészültünk a közelgő válogatókra, ahol hamarosan rengeteg új táboroztatóval találkozunk majd. Idén is közel kétszáz ember dolgozik majd azon, hogy a négy turnusban minden gördülékenyen működjön a büfétől a szekciókig, az animátoroktól az orvosokig.
A legfontosabbak
Természetesen a legégetőbb kérdések sem maradhattak ki a megbeszélésből, így szóba kerültek a gamerek, a flipperek, a workshopok, a 3D-nyomtatók, a pikniktakarók és minden olyan dolog, amely nélkül egy normális ember ugyan tudna élni, de egy PEOPLE TEAM-tábor semmiképpen. A jégkásáról is beszéltünk. Többször is.
Mi már nagyon várjuk
Bár még több mint harminc nap van hátra a táborstartig, a gépezet már szépen felpörgött, és mindenki érzi, hogy közeledik az év legjobb időszaka. És ami a legjobb: hamarosan nemcsak mi leszünk ott, hanem ti is megérkeztek!
Lejegyezte: Demb Domba










