Most lennék először táboroztató
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor

Kata három nyunyóka boldog tulajdonosa – és mivel életkora miatt már nem táborozhat a PEOPLE TEAM-ben, táboroztatónak jelentkezett. Így látja ő a PT-t.

Mutatkozz be, kérlek!

Parádi Katalin vagyok. Szabadidőmben szeretek filmeket és sorozatokat nézni, és a jövőben is filmekkel kapcsolatos munkát szeretnék végezni. Magamat nagyon szorgalmasnak és maximalistának tartom, ami az iskolában is megmutatkozik. Rendkívül lelkes tudok lenni, ha valami nagyon érdekel. A barátaim szerint az egyik legviccesebb ismerősük vagyok.

Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?

Igen, amikor médiatáboros voltam, időben nagyon elcsúsztunk a vágással, és amikor már gyülekeztek az emberek az ajtó előtt, hogy megnézzék a filmeket, még akkor is vágtunk. Megnyugtatott minket az, hogy minden segítséget megkaptunk, amit kértünk. Az is nagyszerű érzés volt, hogy csapatban dolgoztunk, ezért nem nekem kellett mindent csinálnom, és állandóan biztattuk és nyugtattuk egymást.

Mi volt a legdurvább táboros melód?

Nekem még nem volt táboros melóm, de az egyik táboroztató azt mondta, a mókusság legnehezebb része az, amikor altatásnál keresgetni kell a táborozókat, vagy amikor a strandra mennek kísérőként, és biztosra kell menni, hogy senki nem veszett el útközben.

Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?

Szerintem érdemes lenne egy pszichológust keresni ezekre a hetekre. Nagyon ritka, amikor 3 héten belül a szobatársak nem veszekednek, és nem mindenki tudja, hogy kell az ilyen szituációkat kezelni. Azért is lenne még hasznos, mert ha valaki ki akarja engedni minden érzelmét, amit magában tartott suliidő alatt, véleményem szerint sokkal jobb egy olyan környezetben kiadni magadból mindent, ahol végig kedves és segítőkész emberek vesznek körül, ez biztonságérzetet ad a legtöbb gyereknek.

Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

Rengeteg van, főleg csapatnevek, de a szó, amit ha valaki kimond, és rögtön a PT jut róla eszembe, az a „nyunyóka”. Ez a neve azoknak a plüssnyusziknak, amiket kap az első 3 győztes csapat a hetek végén. Itthon nekem összesen 3 van belőlük, amiket a csapattársaimmal nyertem az évek során.

Mondj egy élményt abból az időből, amikor még táborozó voltál!

Tavaly voltam utoljára táborozóként, idén tervezek először menni táboroztatóként. Tavaly vezették be először a PT-ballagást, amin azok a 17-18 éves táborozók vehettek részt, akik jövőre már csak kismókusként jöhetnek. Volt egy délutánunk feljönni egy ötlettel, ami végül az akkori tábortánc lett. Utána volt sok sírás is. Másnap a mókusok követték a mi koreográfiánkat, és az még emlékezetesebbé tette az utolsó táborozói napomat.


20 perc alatt barátokra leltem
Anyu és a mókusok

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Elemlámpázás

A kempingezéshez kapcsolódik a következő cikkem. Biztosan sokatoknak eszébe jutott már, hogy milyen lehet éjjel…
PEOPLE TEAM tábor

Dinnyeevés (II)

A különböző fajtáknál hagytuk abba múltkor. Most jöjjön még egy kis áttekintés, utána pedig megosztom…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Azt hittük, szörnyet láttunk

Maja egész tanév során a táborozáskor szerzett pozitív élményeiből táplálkozik. A tizenéves lány a PEOPLE…
PEOPLE TEAM tábor

Stresszkezelés Bandival

A PEOPLE TEAM dróntáborának tanára, Bandi jótanácsokat ad – érdemes megfogadnod ezeket, aztán pedig kipróbálnod…
PEOPLE TEAM tábor

Együtt, egy csapatként

Magányos farkasnak tartod magad? Nincs ezzel gond, de próbáld ki, milyen az, amikor hozzád hasonlóak…