A hangárban mindig történik valami
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor

Ha tábor, akkor PEOPLE TEAM. Cosmi korábban táborozóként járt a PT-ben, idén viszont kipróbálja magát segítőként, azaz kismókusként is. Beszélgetésünkben érintettük többek között a kedvenc helyét, programjait, az új barátságok kialakulásának legtutibb módjait és az elfogadást is.

Miért fontos a táborozás?

Szerintem jó az, ha nyáron nemcsak otthon vagyunk, hanem ki is tudunk mozdulni. De nem csupán egy napra, hanem többre akár. Pont ezért jók a táborok: egy hetet a barátaiddal tölthetsz, különböző programokon vehetsz részt. Egy kis önállóságot is tanulsz, és szuper embereket ismerhetsz meg.

Milyen volt az első táboros élményed?

A legelső táborom 2010-ben Budapesten volt, egy napközis táborban töltöttem el öt napot az iskolai barátaimmal. Az elején féltem, sok ember volt ott, kiabáltak, nevettek, új szituáció volt számomra. Az első nap végén viszont megértettem, mi a lényeg: élvezni. Onnantól kezdve nagyon jól éreztem magamat (csak az eleje volt furcsa).

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Kedves első táborozók! Élvezzétek! Legyetek kíváncsiak, barátkozóak, nyitottak. Az eleje kicsit furcsa lesz, de higgyétek el, hogy a táboroztatók célja is az, hogy mindenki jól érezze magát. Azért van ilyen sokféle program és téma, hogy minden táborozó megtalálja a saját maga számára legmegfelelőbbet. A PEOPLE TEAM-tábort különösen ajánlom. Aki járt már ott egyszer, visszavágyik minden évben.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Kedves Szülők! Gondolom, ti is voltatok már táborban, tudjátok, mire lehet számítani. A gyerekek a tapasztalás útján válnak igazán felnőtté. A táborba való beíratás például tökéletes módja annak, hogy a gyerek egy kicsit önállósodjon, a barátaival szuper programokon vehessen részt. Szép nyári élmény lehet a tábor, az biztos. Ne izguljátok túl!

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen. Általában úgy a legkönnyebb, ha például egy szobában vagyunk, vagy ugyanabban a turnusban/csoportban/csapatban. A lényeg az, hogy csináljunk együtt valamit közösen. Beszélgetés, foci, ebéd közben, bárhol.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

Ha valami új dolgot próbál ki az ember, akkor jobban kiismeri saját magát is. Ha például sose szeretted a sportokat, és itt – egye fene – kipróbálod, lehet, megtetszik. Én most kismókusként jövök, szóval próbálom a dolgokat egy kicsit pszichológiai szempontból is nézni. Ki hogyan és mit csinál egy adott szituációban? Hogyan oldja meg? Szükség esetén segítek másnak, ha nem megy. A lényeg, hogy egy kicsit jobban meg tudod ismerni magad, lehet, hogy át is tudod lépni a határaidat.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

Hangár, focipálya, szobák. Leginkább a hangár, mert ott mindig történt valami, sosem unatkoztunk, volt mindig kivel beszélgetni és/vagy játszani. Nekem egyébként az egész tábor területe nagyon tetszik, jó helyen van, Kecskemét is egy szuper hely, jó választás volt.

Mi lesz táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Az elején nagyon furcsa lesz, már előre érzem, ugyanakkor mégis nagyon-nagyon várom! A tábor menetét már jól ismerem táborozóként, de hogy milyen a másik oldalról a helyzet, az bizony nagyon izgalmas lehet/lesz. Ezt is ki kell próbálni, csak tapasztalatot nyerhet az ember. Jó lesz belelátni – úgymond – a „kulisszatitkok” közé.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Szerencsére azért ha nem tudok megoldani valamit, akkor már merek szólni egy hozzáértőnek, tanárnak. Elmondom neki a szituációt, hogy mi történt. Akkor megpróbáljuk együtt megoldani, közösen egy mindenki számára elfogadható végkimenetelt keresni. Tudni kell a dolgokat elengedni, ha valami nem megy, akkor másképp kell megoldani. Ha én nem tudom orvosolni, majd megoldja más. Mindenesetre a gyereknek meg kell keresni azt a tevékenységet, amivel le tudja magát foglalni. Ha viszont tűrhetetlen a gyerek viselkedése, akkor a vezetőség dönt, mi csak szólunk.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

1. Szuper társaság

2. Király, élvezhető programok

3. Higiénia

4. Segítőkész, kedves segítők/mókusok

5. Zene

6. Erős és határozott szabályok

7. Vidámság

8. Megfelelő hozzáállás mindenki részéről

9. Vicces programok, humor, nevetés

10. TÁBORTÁNC

Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?

Ez nagyon fontos, bizony, a humor és a nevetés. Talán az a legemlékezetesebb, amikor a tábornyitón H. Dávid elmondja a Béla vagyok című rapet, közben táncolunk. Bár H. Dávid természete már alapjában mosolygós, szóval amikor ő beszél és mesél, már az is király. Azért népszerű a diákság körében, mert laza, és szlenges szöveget használ. Ezért nagyon ötletes, jól ki van találva, hogy a segítők is fiatalok, mert ők is még a mi generációnk közé tartoznak, értik a poénokat. Tehát nem 50-60 éves emberek foglalkoznak velünk, akik egy másik generációban nevelkedtek.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Dolgoztam már közösségi szolgálatként egy nyári táborban, a szomszéd falumban. Azonban ott csak 30 gyerek volt, két segítővel és három tanárral. A legjobb élményem az volt, hogy miután elfogadtak engem, simán el tudtam vegyülni közöttük: együtt játszottunk, fociztunk, úsztunk. Ugyanakkor amikor valamelyik gyerek egy olyan dolgot akart csinálni, amit nem lenne szabad – és mivel ott voltam –, rá tudtam szólni, és el is magyaráztam neki, hogy ezt miért nem szabad. Tehát nem kellett egy tanárnak beavatkoznia, hanem rám – mint „idősebb gyerekre” – „felnéztek”. Hatalmas élmény volt, hogy hallgattak rám. Le a kalappal előttük, jól nevelt gyerekekkel volt dolgom. Bár minden apróságnak lehet örülni, én ennek örültem a legjobban.

Szerencsés vagy, hogy táborozhatsz
Nem tudtam, milyen jó világ vár rám

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Elemlámpázás

A kempingezéshez kapcsolódik a következő cikkem. Biztosan sokatoknak eszébe jutott már, hogy milyen lehet éjjel…
PEOPLE TEAM tábor

Dinnyeevés (II)

A különböző fajtáknál hagytuk abba múltkor. Most jöjjön még egy kis áttekintés, utána pedig megosztom…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Nevessünk és alkossunk együtt!

Egy tábor tucatnyi szekcióval, egyformán szórakozni, fejlődni és barátkozni vágyó gyerekekkel. A PEOPLE TEAM kecskeméti…
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Azt hittük, szörnyet láttunk

Maja egész tanév során a táborozáskor szerzett pozitív élményeiből táplálkozik. A tizenéves lány a PEOPLE…
PEOPLE TEAM tábor

Együtt, egy csapatként

Magányos farkasnak tartod magad? Nincs ezzel gond, de próbáld ki, milyen az, amikor hozzád hasonlóak…