Azt mondták, nem érdemes kihagyni ezt a tábort
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor

Peti egyik barátjától hallott a PEOPLE TEAM nyári táboráról. Mi más tudható még a PT-ről? Olvassátok el, miért döntött Peti a PT mellett!

Mutatkozz be, kérlek!

Szabó Péter vagyok, 19 éves, és tanárnak szeretnék jelentkezni a sporttáborba. Egyrészt azért is jelentkezem a PEOPLE TEAM-be, mert egy nagyon jó barátom (Obsina Gergő) rengeteg sztorit mesélt már róla, ezzel meggyőzve, hogy nem érdemes kihagyni ezt a tábort. Másrészt nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy lehetőség van sporttanárként részt venni itt, ugyanis a sport egész életemben fontos szerepet játszott a mindennapjaimban. Volt már karate, foci, úszás, jelenleg pedig (immár 7 éve) kézilabdázom. Tehát összességében nagyon sokat voltam már a sportolói oldalon, és szívesen kipróbálnám, milyen is az, amikor én találom ki a különböző feladatokat a gyerekeknek. Emellett mindig is szerettem a nyári táborok hangulatát, közösségépítő erejét, és tapasztalatszerzés szempontjából is kiváló választásnak ígérkezik a PT. A mindennapokban egyébként informatikával foglalkozom, ilyen irányú szakiskolába jártam, illetve ilyen témájú OKJ-t is végeztem el idén. Remélem, hogy a sok remek sztori után, amelyeket hallottam, én is részese lehetek majd a PT történetének.

Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?

Sajnos azért csak most, mert a tavalyi nyár után hallottam magáról a táborról, viszont akkor nagyon megtetszett az egész koncepció, illetve a különböző sztorik alapján úgy éreztem, jó lenne idetartozni valamilyen formában. A sporttanári pozíciót érzem leginkább a magaménak, lévén jómagam is már kb. 13-14 éve folyamatosan sportolok valamit, így (remélem) jó élményt tudok nyújtani a táborozóknak a sportfoglalkozások keretén belül.

Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?

Kicsiként féltem attól, hogy be tudok-e illeszkedni a többiek közé. Szerencsére ahogy idősödtem, rájöttem, hogy nyitottnak kell lenni, és magamat adnom, akkor nem lehet gond.

A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?

Pacalpörkölt… nem szeretnék róla beszélni…

Mit irigyelsz a táborozóktól?

A gondtalan gyerekkort, hogy csak arra kell figyelniük, hogy élvezzék a táborban lévő különböző programokat.

Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?

Mikor szép lassan rájöttem, mennyit számít, hogy egy társasággal egy szobában vagytok napokig, hetekig, és milyen szoros kapcsolat alakulhat ki, ez szerintem a táborok sajátossága.


Anyu és a mókusok
Táboros tiniszerelem

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Elemlámpázás

A kempingezéshez kapcsolódik a következő cikkem. Biztosan sokatoknak eszébe jutott már, hogy milyen lehet éjjel…
PEOPLE TEAM tábor

Dinnyeevés (II)

A különböző fajtáknál hagytuk abba múltkor. Most jöjjön még egy kis áttekintés, utána pedig megosztom…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Azt hittük, szörnyet láttunk

Maja egész tanév során a táborozáskor szerzett pozitív élményeiből táplálkozik. A tizenéves lány a PEOPLE…
PEOPLE TEAM tábor

Bízzatok a mókusokban!

Aki járt már valaha a PT-ben, tudja, mit jelent a mókus kifejezés. Ők a PEOPLE…
PEOPLE TEAM tábor

Nem támadt kedvem hazatelefonálni

Virág négy éven át táborozott a PEOPLE TEAM-ben, legutóbb azonban táboroztatónak jelentkezett a kecskeméti gyerekfesztiválra.…