Már éppen zárni készültem a könyvtárat az iskolában, ahol dolgoztam, amikor halk kopogást hallottam az ajtón.
– Tessék befáradni! – szóltam viccesen.
A szeplős, hatodikos srác, Áron lépett be félénken a birodalmamba.
– Jó napot kívánok, Kriszta néni! – köszönt kedvesen.
– Szervusz, Áron. Éppen zárni készülök, de még szívesen kiadom a könyvet, amit keresel.
– Most nem könyvért jöttem. Vagyis lehet, hogy könyv lesz belőle, még nem tudom.
– Részletezd egy kicsit, kérlek – foglaltam helyet a székemen, és Áronnak is intettem, hogy üljön le.
– Nyáron voltam egy táborban, amit a PEOPLE TEAM szervezett. Jövő nyáron megint menni fogok, és már most el akarok kezdeni készülni rá – magyarázta csillogó szemmel Áron.
– Miben tudok neked segíteni? – kérdeztem egy kicsit siettetve. Hamarosan tényleg indulnom kellett.
– Az írótáborban voltam, és oda is fogok visszamenni. Van ott egy szokás, hogy esküszövegeket gyűjtünk, és a hét végén szavazunk, hogy ki találta a legjobbat. Arra gondoltam, hogy megkérdezem Kriszta nénit, hátha van valami jó ötlete.
– Tudod, milyen hónap van most? – kérdeztem.
– Október – felelte a fiú.
– Igen, igen. Ez így igaz, de az október számomra mindig különleges hónap. Méghozzá azért, mert ilyenkor van az iskolai könyvtárak világhónapja.
– Még sosem hallottam erről – vallotta be Áron.
– 1999-ben indult el a világnap ötlete, aztán 2008-tól világhónappá bővítették az iskolai könyvtárosok nagy örömére. Tudtad, hogy az iskolai könyvtárak a boldogság, a kreativitás és a képzelet fellegvárai?
– Nem, de mi lesz az esküvel… – próbálta visszaterelni a beszélgetést szegény Áron.
– Jaj, tényleg! Az eskü! Bocsánat, kicsit elkalandoztam. Szóval azt akartam neked mondani, hogy a XVII. században az iskolai könyvtárosok számára is született egy eskü.
– Tényleg? És meg tetszik mutatni nekem? – örvendezett Áron.
– Persze. Fogj egy papírt és egy ceruzát, és már diktálom is.
Áron elővett egy papírt, és már írta is a szöveget, én pedig boldogan és nagy átéléssel diktáltam neki a Pataki Iskola könyvtárnokai esküjének egy részletét az 1600-as évekből:
– „Az iskola polgárainak az iskola könyveit használatra személyválogatás nélkül kiadom, a kiadottakat vagy bármi módon elhurcoltakat visszaszerzem, és meghatározott helyére elhelyezem, és minden hűségemre bízottakról azoknak, akiket illet vagy illetni fog, jó lelkiismerettel számot adok. A Szentháromság Isten engem úgy segéljen. Amen.”
Miután Áron leírta a sorokat, boldogan köszönt el tőlem. Én pedig nagy örömmel sétáltam haza, miután az utolsó buszt is lekéstem, de legalább egy gyereket boldoggá tettem.
Kovács Dalma
Már éppen zárni készültem a könyvtárat az iskolában, ahol dolgoztam, amikor halk kopogást hallottam az ajtón.
– Tessék befáradni! – szóltam viccesen.
A szeplős, hatodikos srác, Áron lépett be félénken a birodalmamba.
– Jó napot kívánok, Kriszta néni! – köszönt kedvesen.
– Szervusz, Áron. Éppen zárni készülök, de még szívesen kiadom a könyvet, amit keresel.
– Most nem könyvért jöttem. Vagyis lehet, hogy könyv lesz belőle, még nem tudom.
– Részletezd egy kicsit, kérlek – foglaltam helyet a székemen, és Áronnak is intettem, hogy üljön le.
– Nyáron voltam egy táborban, amit a PEOPLE TEAM szervezett. Jövő nyáron megint menni fogok, és már most el akarok kezdeni készülni rá – magyarázta csillogó szemmel Áron.
– Miben tudok neked segíteni? – kérdeztem egy kicsit siettetve. Hamarosan tényleg indulnom kellett.
– Az írótáborban voltam, és oda is fogok visszamenni. Van ott egy szokás, hogy esküszövegeket gyűjtünk, és a hét végén szavazunk, hogy ki találta a legjobbat. Arra gondoltam, hogy megkérdezem Kriszta nénit, hátha van valami jó ötlete.
– Tudod, milyen hónap van most? – kérdeztem.
– Október – felelte a fiú.
– Igen, igen. Ez így igaz, de az október számomra mindig különleges hónap. Méghozzá azért, mert ilyenkor van az iskolai könyvtárak világhónapja.
– Még sosem hallottam erről – vallotta be Áron.
– 1999-ben indult el a világnap ötlete, aztán 2008-tól világhónappá bővítették az iskolai könyvtárosok nagy örömére. Tudtad, hogy az iskolai könyvtárak a boldogság, a kreativitás és a képzelet fellegvárai?
– Nem, de mi lesz az esküvel… – próbálta visszaterelni a beszélgetést szegény Áron.
– Jaj, tényleg! Az eskü! Bocsánat, kicsit elkalandoztam. Szóval azt akartam neked mondani, hogy a XVII. században az iskolai könyvtárosok számára is született egy eskü.
– Tényleg? És meg tetszik mutatni nekem? – örvendezett Áron.
– Persze. Fogj egy papírt és egy ceruzát, és már diktálom is.
Áron elővett egy papírt, és már írta is a szöveget, én pedig boldogan és nagy átéléssel diktáltam neki a Pataki Iskola könyvtárnokai esküjének egy részletét az 1600-as évekből:
– „Az iskola polgárainak az iskola könyveit használatra személyválogatás nélkül kiadom, a kiadottakat vagy bármi módon elhurcoltakat visszaszerzem, és meghatározott helyére elhelyezem, és minden hűségemre bízottakról azoknak, akiket illet vagy illetni fog, jó lelkiismerettel számot adok. A Szentháromság Isten engem úgy segéljen. Amen.”
Miután Áron leírta a sorokat, boldogan köszönt el tőlem. Én pedig nagy örömmel sétáltam haza, miután az utolsó buszt is lekéstem, de legalább egy gyereket boldoggá tettem.
Kovács Dalma