Három kontinens fúziója
Nyári ötlet
PEOPLE TEAM tábor

Kedvenc nyári kajáink: hamburger. Ha hamburger, akkor Amerikai Egyesült Államok? Nem ilyen egyszerű a dolog. Sőt, a következő tipp, a Hamburg sem igaz maradéktalanul. Sokak kedvence, a hamburger igen hosszú utat járt be, és három kontinens is szerepet játszott a létrejöttében.

A nyers, aprított, fűszerezett hús fogyasztását a tatárok ismertették meg az oroszokkal a középkor során. Ez az étel jutott el később a német kereskedővárosokba is, ahonnan aztán Európa-szerte megismerték.

A szendvicset John Montaguról, Sandwich grófjáról nevezték el, ő fogyasztott kenyérszeletek közé tett húst. Ehhez Németországban és Ausztriában zsemlét használtak. A 19. században, a nagy kivándorlási hullám hatására jutott el Amerikába ez az étel, amely Hamburgról, a legforgalmasabb kikötővárosról kapta a nevét. New Yorkban a század közepétől kínálták a hamburg steaket, a kenyérrel felszolgált, fűszeres darált húst. A marhatenyésztés folyamatos növekedésével és a hús árának csökkenésével ez az étel egyre népszerűbbé vált. Ennek ellenére mégsem volt mindenhol elérhető, ezeken a helyeken sertéshússal pótolták. Ebben a változatban megtalálható volt a saláta, a sajt, a hagyma és a majonéz is, és a húspogácsa mellett főtt sertésnyelvet és szalonnát is tartalmazhatott. Gyorsan a vásárok kedvelt ételévé vált, és hogy menet közben is fogyasztható legyen, zsemlébe téve árusították. A gazdasági világválság idején vált igazán elterjedtté, mivel olcsó volt, csupán öt centbe került. Az 1930-as években alapult meg a McDonald’s. A kezdeti hot dog árusítás után hamar felismerték, hogy bevételük jelentős része a hamburgerekből származik, így áttértek annak készítésére és forgalmazására.

Manapság a burger szót már nem csak a marha-, illetve a sertéshúspogácsát tartalmazó szendvicsekre használják. Ezzel az elnevezéssel készülnek halat vagy szárnyast tartalmazó, illetve vegetáriánus szendvicsek is.

Hamburger, ahogy én készítem:

– 40 dkg darált marhahús

– 1 evőkanál paprikakrém

– 2 db hamburgerzsemle

– ketchup, mustár, majonéz – ízlés szerint

– sajt – a legjobb a cheddar

– saláta, uborka, lila hagyma, paradicsom

– olaj a hús sütéséhez

A darált húshoz hozzákeverjük a paprikakrémet. A masszát elfelezzük, két húspogácsát formázunk belőle. Ezeket olajon, serpenyőben oldalanként 4-4 percig sütjük. A zsemléket félbevágjuk, belsejüket kicsit megpirítjuk, majd ízlés szerint megpakoljuk. Aki bátrabb, próbálkozhat saját bucival is.

L. Molnár Edit

Kupakokból játékok (3)
Babzsák (1)

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Édes méz

Szent Ambrus a méhészek és mézeskalács-készítők, azaz mézesbábosok védőszentje. Ambrus Milánóban élt a IV. században,…
PEOPLE TEAM tábor

A Mikulás birodalmában

December 6-át, a Miklós-napot nem csak a név viselői várják izgatottan, hanem minden gyerek. A…
PEOPLE TEAM tábor

A legendás mártír

Szent Borbála, a bányászok védőszentje az egyik legnépszerűbb szent, a legtiszteletreméltóbb női szentek egyike. December 4-én Európa sok országában megünneplik…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Desszert hóból

Kedvenc nyári kajáink: fagylalt. Ha nyár, akkor fagyi! Kétnaponta, naponta, akár naponta többször. Nincs semmi,…
PEOPLE TEAM tábor

Kagylógyűjtés 1.

A kagylógyűjtés történhet Magyarországon és tengerparton. Itthon más típusú kagylókat találunk, egészen nagyokat is. Ezeket…
PEOPLE TEAM tábor

Kupakokból játékok (3)

Akkor ahogy megbeszéltük, a mai alkalommal a középiskolásoknak adok tippeket. A tizenegyedik számú egy memóriajáték,…
PEOPLE TEAM tábor

Tollaslabda

A mai nap a tollaslabdát mutatom be neked. Nagyon sok ember számára ismert, egymással szemben…