Kábítószer-ellenes világnap
Egyveleg
PEOPLE TEAM tábor

– Ma láttam az aluljáróban egy kábítószerest – mondta szomorúan Zsófi. – Szörnyen nézett ki.

– Jaj, sajnos ez egyre nagyobb probléma nálunk is! – csapta össze a tenyerét Nagymama.

A kábítószerek fajtái

Világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. A drog évente körülbelül 200 ezer ember haláláért felelős közvetlenül.

A pszichoaktív szerek használata több ezer évvel ezelőtt kezdődött; az ópium fogyasztásának például külön kultúrája alakult ki. Rengeteg fajtáját ismerik és használják világszerte. Vannak veszélyesebbek és kevésbé veszélyesek; sőt vannak, amelyeket gyógyászati célra is használnak (morfium, marihuána). Az utóbbi évekig a leggyakrabban használt kábítószerek a kannabiszszármazékok voltak.

Napjainkra növekszik a különböző szintetikus, részben még legálisnak számító tudatmódosító szerek használata. Az új típusú, ismeretlen eredetű szenvedélykeltő szerek különösen veszélyesek, mert összetevőik ismeretlenek és bizonytalan eredetűek. Nem tudni, milyen az emberi szervezetre, pszichére gyakorolt hatásuk és kockázataik. Akár az első kipróbálás is a fogyasztó életébe kerülhet.

A kábítószerek hatása

A droghasználónak torzulhat a tér-, idő- és fájdalomérzékelése, önkontrollját elveszítheti. A következmények beláthatatlanok. Akárcsak minden más szenvedélybetegségnél, itt is függőség alakulhat ki. Egészségkárosító és tudatmódosító hatása miatt a drogok nemcsak illegálisak, hanem veszélyesek is. Némely országban a könnyű drogok használata legális, pl. Hollandiában.

Kábítószer-ellenes világnap

Az ENSZ által 1987-ben, a kábítószerekkel történő visszaélés és az illegális kereskedelem elleni témában megfogalmazott deklaráció értelmében minden év június 26-án kerül megtartásra a kábítószer-ellenes világnap. Célja a kábítószer-probléma visszaszorítása, az illegális kábítószer-fogyasztás 50 százalékos csökkentése. A világnap felhívja a figyelmet a drogkereskedelem elleni harc fontosságára. A kábítószerek fogyasztása elleni küzdelem során jogszabályokat alkotnak, egyezményeket kötnek, külön szervek, szervezetek alakultak.

Lin Zexu emlékére döntöttek e nap mellett: 1839. június 26-án ő számolta fel az ópiumcsempészést Humenben: 1,2 millió kg ópiumot semmisített meg (amelyet a britek hoztak be hajón a birodalomba), nem sokkal azelőtt, hogy Kínában kitört volna az első ópiumháború.

A világnap témái és programja

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) minden évre megfogalmazza a világnap témáját, és területi irodáin keresztül emberek millióit mozgósítja e napon a prevenciós jellegű figyelemfelhívással.

Az életkornak megfelelő tájékoztatást adnak a gyermekeknek, a fiataloknak a káros anyagok szervezetre gyakorolt hatásáról. A középiskolásoknak már tudniuk kell, hogy mire figyeljenek környezetükben biztonságuk, egészségük védelme érdekében. Ismerniük kell a drogok egészségkárosító hatásait, a kábítószerekkel kapcsolatos jogkövetkezményeket. Tudniuk kell a kábítószerfüggő állapotról, amikor a szenvedélybeteg mindent megtesz annak érdekében, hogy narkotikumokhoz jusson.

Magyarország is harcol

Magyarországon hivatalosan 1997 óta tartják a kábítószer-ellenes napot. A rendőrség a fiatalok kábítószer-fogyasztásának megelőzése érdekében különböző programokkal, szolgáltatásokkal áll a szülők, családok, pedagógusok rendelkezésére, amik minden, általános és középiskolában tanuló gyermek családja számára elérhetők.
Rendőrségi szakemberek szülői értekezleten, fogadóórán, telefonon vagy elektronikus levélben nyújtanak tájékoztatást a kábítószerrel kapcsolatos kérdésekben. Drogproblémák megoldásában segítenek a rendőrség drogprevenciós szakemberei.

– Én sosem fogom kipróbálni a kábítószert! – fogadkozott Matyi.

Szerző: Tóth Réka


Grillszezon
Bográcsozzunk!

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Virágkoszorú-készítés

Minden gyerek nagyon örül a tavasznak, amikor a természet újjáéled, és kinyílnak az első mezei…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Felszabadulásunk ünnepe

– Nagyapa, téged is megszabadítottak? – faggatózott Matyi. – Mit csináltak velem? – nézett fel…
PEOPLE TEAM tábor

Fehér éjszakák

Ti is szeretitek, hogy ilyenkor, júniusban egyre hosszabbak a nappalok, és csak későn sötétedik? 2024.…

Koboldok városa

Nagyon izgalmas és eseménydús programon vehettünk részt az este folyamán. A Koboldok városa név teljesen…
PEOPLE TEAM tábor

Királyok és királynők

Az unokatestvérem eljött hozzánk látogatóba. Feltett a fejére egy papírkoronát, a függönyt maga köré tekerte,…
PEOPLE TEAM tábor

Elmúlt, de nem nyomtalanul

Ma újra korán kellett kelnem. Véget ért az őszi szünet. November 6-a van, hétfő, és…