Pizzasütés 2.
Nyári ötlet
PEOPLE TEAM tábor

Szia! Remélem, kíváncsian vártad a második részt. Folytassuk az alapmártás elkészítésével és a feltétek bemutatásával! Az alapot két doboz darabolt konzervparadicsomból, egy kis doboz paradicsompüréből, két gerezd fokhagymából, negyed teáskanál oregánóból, egy csipetnyi bazsalikomból, sóból, borsból állítsd össze. Az elkészítés csak 15 percet vesz igénybe. Mindegyik anyagot tegyük bele egy lábasba, és lassú tűzön főzzük 10 percig. Előtte nyomkodjuk szét egy fakanállal a konzervparadicsomokat. A feltétek: sonkás-gombás, ananászos-sonkás, szalámis-paprikás, tonhalas-kapribogyós, spenótos-sajtos, zöldséges-tojásos, extra húsos, articsókás-szalámis, szalonnás-hagymás, darált húsos és négysajtos. Válaszd ki azt, amelyiket el szeretnéd készíteni, és vásárold meg hozzá a szükséges alapanyagokat. Egy doboz kukorica, darabolt ananász több pizzára is elég lesz, esetleg ha belejössz a sütésbe, főzésbe, akkor más ételek elkészítéséhez is felhasználhatod a maradékot.

Mindegyik feltét készítésénél figyelj arra, hogy az alapmártás legyen az első, amit felkensz a már kinyújtott tésztára, utána pedig tetszés szerint adagolhatod a többi hozzávalót. A felsoroltak tartalmaznak ínyencségeket, magyarosabb ételeket is. Azt ajánlom, hogy kísérletezz bátran, és ha eljössz a főzőtáborunkba, akkor mindenképpen meséld el a tapasztalataidat – lehet, hogy pont az általad kiválasztott receptet fogjuk megsütni együtt. Ne feledd, légy kreatív, várunk szeretettel!

Kropokné Kiss Éva

Pizzasütés 1.
Tollaslabda

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Más táborba már nem is mennék

Változatos programok, jó társaság, barátságos táboroztatók. Dávid kétszer járt a PEOPLE TEAM-ben (PT), és azóta…
PEOPLE TEAM tábor

Fagylaltkészítés

Régen sütöttünk-főztünk együtt! A könyvtári blokk után a mai alkalomra fagyikészítésre gondoltam, mert ha nyár,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Vatikáni Könyvtár

Bizonyára hallottál már a Vatikánról. Állam az államban, ugyanis Rómában található, területe mindössze 0,44 négyzetkilométer,…
PEOPLE TEAM tábor

Vizes játékok

A nagy melegben csak egy dolog ad enyhülést: a víz. Nyáron mehetsz strandra, fürödhetsz medencében,…
PEOPLE TEAM tábor

Vízparti játékok 1.

Nincs annál jobb időtöltés, ha a tó- vagy folyóparton található eszközöket összegyűjtöd. Melyekre is gondolok…
c

Étel az ókorból

Kedvenc nyári kajáink: pizza. A pizza olasz eredetű étel, manapság az egész világon elterjedt. Alapja…
PEOPLE TEAM tábor

Brazil homokvárak

A homokvárak hallatán nekem elsőként Brazília jut eszembe. A csodás tengerpart, napfény, megannyi szép, homokból…
PEOPLE TEAM tábor

Pizzasütés 1.

Mindenki nagy kedvence a pizza. Főleg, ha ropogós, és változatos feltétekkel készül. Sokan rendelik és…