Tollaslabda
Nyári ötlet
PEOPLE TEAM tábor

A mai nap a tollaslabdát mutatom be neked. Nagyon sok ember számára ismert, egymással szemben álló két játékos (egyéni) vagy két-két személy (páros) játssza. Az ellenfelek egy téglalap alakú pálya két felén foglalják el a helyüket, háló választja el őket egymástól.

Két ütő és egy tollaslabda szükséges a játékhoz. A labda különleges tulajdonsággal rendelkezik, mert hamar veszít a sebességéből. Ha versenyről beszélünk, akkor azt mindig teremben bonyolítják le, mert a szél nagyban befolyásolja a kimenetelt. Az úgynevezett hobbiváltozatot bárhol játszhatod, akár a táborainkban délután a tematikus foglalkozások után, vagy este.

Hivatalosan 1992-től olimpiai sportág, öt versenyszámmal (férfi, női egyes és párosban, illetve vegyes párosban). Egy játszmában 21 pont szükséges a diadalhoz, a különbség annyi a pétanque-hoz képest, hogy itt két játszmát kell nyerni a végső győzelemhez.

Nagy ívű a múltja: a kínaiak, az aztékok, a görögök és a rómaiak is ismerték egy-egy változatát. Európában igazi elődje mégis a repülő játék, amit már a 7. századtól kezdve játszottak a fejedelmi udvarokban. Emlékszel még arra, hogy a pétanque-ot katonák művelték? Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a dolgozó népnek nem volt ideje játszani már akkor sem. A mai formáját a brit katonatisztek honosították meg (ismét a katonák) Angliában az 1860-as években. 1872-ben Badmingtonban versenyeztek először. Ez egy híres angol fürdőváros volt akkoriban, innét ered az elnevezése.

Magyarországon 1969. június elsejével alakult meg a Magyar Tollaslabda Szövetség. 1968 óta Európa- és világbajnokságot is rendeznek belőle.

Nemtől és életkortól függetlenül bárki játszhatja, aránylag olcsó felszereléssel és kevés gyakorlással jó szórakozást és sikerélményt nyújt. Ha még nem próbáltad, akkor tedd meg nyári táboraink egyikében!

Kropokné Kiss Éva

Pizzasütés 2.
Fagylaltkészítés

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Más táborba már nem is mennék

Változatos programok, jó társaság, barátságos táboroztatók. Dávid kétszer járt a PEOPLE TEAM-ben (PT), és azóta…
PEOPLE TEAM tábor

Fagylaltkészítés

Régen sütöttünk-főztünk együtt! A könyvtári blokk után a mai alkalomra fagyikészítésre gondoltam, mert ha nyár,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Slime készítése otthon

Sok gyereket, még a felnőtteket is vonzzák az érdekes tapintású, ragacsos dolgok. Nagyon elterjedt a…
PEOPLE TEAM tábor

Óriásbuborék

A buborékfújást mindenhol ismerik a világon, nálunk is a legkedveltebb tevékenységek közé tartozik. A jó…
PEOPLE TEAM tábor

Vatikáni Könyvtár

Bizonyára hallottál már a Vatikánról. Állam az államban, ugyanis Rómában található, területe mindössze 0,44 négyzetkilométer,…
PEOPLE TEAM tábor

Fára mászni még mindig jó!

Az előző cikkem az emberre irányította a figyelmet, a mostani az állatvilágra fókuszál. A fára…
PEOPLE TEAM tábor

Kagylógyűjtés 3.

Most biztosan meglepődsz, hogy már a harmadik írások foglalkozik a kagylók gyűjtésével és felhasználásával. Magam…
PEOPLE TEAM tábor

Nem csupán napközis

A nyár messzinek és végtelennek tűnik, de az idő gyorsan repül. Nem érdemes az utolsó…