Dinnye, málna, barack stb. (3)
Egyveleg
PEOPLE TEAM tábor

Kedvenc nyári kajáink: nyári gyümölcsök. A sárgadinnye a tökfélék családjába tartozó faj, így egyaránt rokona a töknek, az uborkának és a cukkininek is. Már négyezer évvel ezelőtt is termesztették Afrikában és Perzsiában is ezt az eredetileg Ázsiából származó növényt. A-, B- és C-vitaminban gazdag, ezáltal erősíti az immunrendszert, kedvező hatással van az idegrendszer működésére, és segíti a haj és a körmök növekedését. Gazdag ásványi anyagokban, így jótékonyan hat a szívre és az erekre, illetve a csontok és a fogak egészségére is. Nyersen fogyasztva, fagylaltalapanyagként, süteményekben és levesként egyaránt finom, de az igazán ínyencek pármai sonkába csavarva fogyasztják.

A málna Magyarországon őshonos növény. Népies elnevezései a Boldogasszony csipkéje és a himpér. Ez utóbbi a német Himbeere szóból eredeztethető. A cserje májustól augusztusig folyamatosan virágzik, a folyton termő változatok egész nyáron, sőt az első fagyokig teremnek. Már az ókorban is gyógynövényként tartották számon, a középkorban pedig elsősorban kolostorokban foglalkoztak a termesztésével. A- és C-vitaminban, antioxidánsban gazdag gyümölcs. Erősíti az immunrendszert, segít egyes betegségek megelőzésében, és kiváló vértisztító.

Ugyancsak őshonos növény egészen Nagy-Britanniától Közép-Szibériáig a fekete ribiszke is. Magyarországon a piros ribizlivel együtt egyaránt elterjedt cserjék. Mindkettő gazdag ásványianyag- és vitaminforrás. Elsősorban szörp- és borkészítéshez használják, de lekváralapanyagnak is alkalmas.

Manapság kevésbé ismert a sokféle néven emlegetett egres. Ahány táj, annyi elnevezés. A köszméte, piszke, büszke, pöszméte vagy brüszke egész Európában megtalálható. Valószínűleg már a rómaiak is ismerték, és gyógynövényként tartották számon. Jó hatással van a szívre, májra és a vesére is. Magas pektintartalma miatt az élelmiszeriparban másféle dzsemek sűrítésére használják.

Sárgadinnyeleves, ahogy én készítem:

– 1 kg sárgadinnye

– 280 g görög joghurt

– 1,5 dl narancslé

– 8 dkg méz

Egy leves, amely főzés nélkül is elkészíthető. A kimagozott, felkockázott sárgadinnyét és a többi hozzávalót botmixerrel összedolgozzuk. Ha nem elég édes, keverhetünk hozzá több mézet is. Lefedve pár órára hűtőbe tesszük, majd hidegen fogyasztjuk.

L. Molnár Edit

Dinnye, málna, barack stb. (2)
Dinnye, málna, barack stb. (4)

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Virágkoszorú-készítés

Minden gyerek nagyon örül a tavasznak, amikor a természet újjáéled, és kinyílnak az első mezei…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Uborcsom vagy körbarack?

Milyen jó, hogy ma már a kisvárosi piacon is kapható alma alakú körte (nashi körte),…
PEOPLE TEAM tábor

Dinnye, málna, barack stb. (2)

Kedvenc nyári kajáink: nyári gyümölcsök. A meggyet már az ókorban is ismerték a Földközi-tenger és…
PEOPLE TEAM tábor

Pluszóráink végnapjai?

Már csak egy hét választ el minket az őszi óraátállítástól. A változtatás október 29-én, 03:00-kor…
PEOPLE TEAM tábor

Földtakarítás

Szilárd bácsi egy hatalmas doboz kíséretében érkezett a 7/a földrajzórájára. A diákok meglepődve figyeltek, és…

Koboldok városa

Nagyon izgalmas és eseménydús programon vehettünk részt az este folyamán. A Koboldok városa név teljesen…