A táborban felelősségteljesebb lehetek
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor

A táborozás a gyerekeknek és a táboroztató felnőtteknek egyaránt élményszámba megy. Bogi még általános iskolásként kezdett el táborozni, ma pedig már a PEOPLE TEAM (PT) mókusaként találkozhatsz vele.

Miért fontos a táborozás?

Szerintem azért fontos, mert új barátokat szerezhetsz, önállóbbá kell válnod, esetleg meg kell küzdened a honvággyal, de ezeket mind jó, ha kiskorban tapasztaljuk meg, mert akkor később már nem okoznak problémát. Sok tapasztalatot lehet szerezni, amik a jövőben hasznosak lehetnek. Sokak számára, akár külföldről vagy belföldről érkeznek, egy nagy utazás és kaland lehet a tábor.

Milyen volt az első táboros élményed?

Én először kiskoromban, kb. 9-10 évesen voltam, egy sulis rendezésű táborban. Nagyon sokat adott a jellemfejlődésemhez az a tábor. A legnagyobb élmény, amit ott szereztem, az volt, hogy egy kijelölt útvonalon kellett visszajutni a tábor területére éjszaka a város széléről, csoportosan vagy egyedül. Én egyedül tettem meg az utat, és bár ijesztő volt a sötét éjszakában egyedül bóklászni, büszke voltam magamra, hogy sikerült megtennem az utat.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Légy nyitott, és barátkozz, mert fontos a kapcsolatépítés! Ne félj kipróbálni új dolgokat, ha van rá lehetőséged, mert utána bánni fogod, hogy nem tetted meg! Ha már táborozni jöttél, ne a szobában töltsd egyedül az időt, hanem légy a szabadban! Hogy ne legyen honvágyad, hozz magaddal egy tárgyat, ami kedves számodra, így olyan, mintha a családod is veled lenne.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Nézzenek jól utána a tábornak! Biztassák a gyerekeket, hogy barátkozzanak! Telefonáljanak a gyerekekkel, érdeklődjenek a táborról, de ne túl sokszor hívják egy nap, hiszen a táborban való időtöltés miatt jönnek a gyerekek.

Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?

Nekem szerencsére nem volt honvágyam, hiszen már kicsi korom óta sok időt töltök egyedül, valamint sokat utazok, így hozzászoktam ehhez. Tanácsként én csak azt tudom mondani, hogy tartsatok magatoknál olyan tárgyat vagy képet, ami fontos nektek, és az majd emlékeztet a családotokra, ami által könnyebb kezelni a honvágyat.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Elterelném a figyelmét valamilyen játékkal, vagy az is jó megoldás lehet, ha beszélhet a családjáról vagy az otthonáról, én meghallgatnám.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Bár nem olyan szoros a barátság, mint például az osztálytársaimmal, akikkel nap mint nap találkozom, de szerencsére szereztem olyan barátokat, akikkel ha ritkán is, de tartjuk a kapcsolatot.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

Új embereket ismerhetek meg, különböző feladatokat tanulhatok meg jól elvégezni, és kipróbálni magam bennük, ezáltal felelősségteljesebb lehetek, megtanulok jobban odafigyelni másokra, és alázattal segíteni mindenkinek.

A legtutibb táboros program a…

Nekem legjobban az tetszett, amikor közösen megtanultuk a tábortáncot, mert közben jobban összekovácsolódtunk, és az egy nagyon jó közös program volt, amit szerintem mindenki szeretett.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

A hangár, mert nagyon jó volt a hangulata a díszítésnek és a fényeknek köszönhetően, és azért is az a kedvenc helyem, mert ott kötöttem a legtöbb barátságot, és sok program ott került megrendezésre.

Mi (lesz) táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Nemcsak a táborozókkal, hanem a táboroztatókkal is jobban megismerkedhetem, és hogy segíthetek a feladatok előkészítésében.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Meg szeretnék ismerkedni a táborozókkal és a táboroztatókkal egyaránt, tehát új barátságokat várok, sok tapasztalatot. Szeretnék önzetlenül segíteni, és közben megtanulni új dolgokat. A gyerekeknek élménnyé tenni a tábort, amilyen nekem is volt.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Megbarátkozom a helyzettel, és mikor látja, hogy elfogadom őt, és barátságosan közeledek felé, már nem akar bosszantani, és valójában én sem érzem bosszantónak a jelenlétét. Még az is lehet, hogy a végén barátok leszünk.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– Jó csapat
– Élménydús programok
– Klassz tanárok
– Jó hangulat
– Zene
– Medence/strand
– Tábortűz
– Állatok
– Tánc
– Játékos tanulás

Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?

Amikor a csapatversenyen a feladatokat csináltuk.

Melyik volt a legjobb tábori pillanat?

Amikor utoljára eljártuk a tábortáncot. Persze nem azért, mert vége lett a tábornak, hanem mert olyan különleges hangulata volt.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Leültünk közösen vacsorázni egy asztalhoz, anélkül, hogy ismertük volna egymást, majd a vacsora végére barátokként jöttünk ki a hangárból.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Mennyire leszek jó kismókus, milyen könnyen tudok beilleszkedni egy jól összeszokott csapatba, és hogy mennyire könnyen tudok majd összeismerkedni a külföldi táborozókkal.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Meg tudom csinálni, kitartó vagyok, bármilyen akadályt leküzdök, és össze fogok tudni barátkozni sok mindenkivel.

Ezért éri meg visszajönni táborozni
Ki vigyáz a gyerekre? A tábor!

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Elemlámpázás

A kempingezéshez kapcsolódik a következő cikkem. Biztosan sokatoknak eszébe jutott már, hogy milyen lehet éjjel…
PEOPLE TEAM tábor

Dinnyeevés (II)

A különböző fajtáknál hagytuk abba múltkor. Most jöjjön még egy kis áttekintés, utána pedig megosztom…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Nevessünk és alkossunk együtt!

Egy tábor tucatnyi szekcióval, egyformán szórakozni, fejlődni és barátkozni vágyó gyerekekkel. A PEOPLE TEAM kecskeméti…
PEOPLE TEAM tábor

Lelkes gyerekek a filmestáborban

El szeretnéd sajátítani a mozgóképkészítés alapjait? Akkor irány a filmestábor! A PEOPLE TEAM minden évben…