Ezért éri meg visszajönni táborozni
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor

Bencus megtalálta a legjobb tábori közösséget. A srác a PEOPLE TEAM nyári táborában járt, és megosztotta honlapunk olvasóival a tapasztalatait.

„Egyszer voltam eddig a PT-ben, és a legmeglepőbb, amivel találkoztam a tábor alatt, elsősorban maga a közösség volt. Mindenki kedves volt, és ezért megéri visszajönni. A segítők is nagyon kedvesek és segítőkészek. Jó volt látni, hogy a mókusok úgy bántak a kicsikkel, mintha a saját gyerekeik lettek volna. Az egyedüli, ami egy picit sok volt, hogy időnként túlságosan féltették az épségünket, ami néha szükséges is, csak voltak olyan pillanatok, amikor nem kellett volna annyira vigyázni ránk.

Szerintem a szállás teljesen rendben volt, és örültem, hogy nem egyedül voltunk egy szobában, hanem párban. Az épületek jók voltak, és kifejezetten tetszett a környezet. A kedvenc ételeim azok a reggeliről megmaradt pékáruk voltak, amikből mindig lehetett enni. Nagyon finomak voltak.

Nem feltétlenül tanulási céllal táboroztam, hanem a közösség miatt, de sok érdekes dolgot tanultam a természettudomány rejtelmeiből. A legfontosabb, hogy a PT-ben megtanultam más szemmel nézni az emberekre. Úgy érzem, hogy azóta sokkal inkább társasági ember vagyok.

A legkedvesebb tábori élményem a barátok szerzése, és már szinte szerencsésnek éreztem magam, hogy ilyen jó közösségbe csöppentem. A fürdő, az állatkert és az esti csillagászat nagyon jó programok voltak, a legtutibb mégis a foci, de eléggé kafának találtam a birkózást is Macival. Aranyos volt, amikor az állatkert után egy kislány odaült mellém, és azt kérte, hogy vigyem fel az ugrálóvárba, mert az anyukája nem engedi neki.

Tetszett a szervezettség: nagyon jól meg volt szervezve a tábor és annak a programjai. Összeségében nagyon elégedett voltam, és ebben az évben is meg fogom látogatni a tábort. A szüleim sem féltettek, mivel már a tesóim is jártak a PT-ben, így tudták, hogy milyen lesz a tábor. Utólag ők is hasznosnak érezték az ottlétemet, és támogatnak abban, hogy visszamenjek. Őszintén szólva nem vettem még részt ennél jobb táborban.”

Cukor a tészta főzővizébe? Na ne!
A táborban felelősségteljesebb lehetek

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Meteorológiai világnap

– Zsófikám! Add ide a kardigánomat, légy szíves! Megyek vásárolni, és a meteorológia hűvös, szeles…
PEOPLE TEAM tábor

Izgatott várakozás

Egy gyermek várása mindig öröm az egész család számára. Fiú lesz, vagy lány? Igazából mindegy,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Csak lazán a táborban!

Mindig add magadat, akkor is, ha táborozni mész! A PEOPLE TEAM (PT) nyári táborai a…
PEOPLE TEAM tábor

Nevessünk és alkossunk együtt!

Egy tábor tucatnyi szekcióval, egyformán szórakozni, fejlődni és barátkozni vágyó gyerekekkel. A PEOPLE TEAM kecskeméti…
PEOPLE TEAM tábor

Megfogott a tábor hangulata

Nóri mókusnak jelentkezett a PEOPLE TEAM nyári táborába. Hogy miért is tér vissza a korábbi…
PEOPLE TEAM tábor

Táborból a fővárosba

Tavaly volt a második évem táborozóként a PT-ben, s a harmadik hétre kialakult az azóta…