Korábban nem mertem táborba menni
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor

Az első táborozás előtt természetes az aggódás: vajon jó lesz a közösség, lesznek-e finom ennivalók, milyen lesz a környezet és a hangulat? Leila első táboraként a PEOPLE TEAM hétnapos gyerekparadicsomát választotta – és nem bánta meg.

„Egyszer voltam a PT-ben, és a legmeglepőbb dolgoknak azt találtam, hogy a tanárainkkal úgy lehetett beszélgetni, mint a korunkbeliekkel, hogy sosem unatkoztunk, és hogy csak jóindulatú és segítőkész emberekkel voltunk körbevéve – ha valaki esetleg rosszul érezte magát, a többiek próbáltak neki segíteni, ahogy csak tudtak. Egyből, amint beléptem, jött Ricsi, és felvitte a cuccomat a szobámba.

A szállás kényelmes, tágas, szerintem tökéletes. Az épületek tiszták és kulturáltak, nekem ez nagyon tetszett. Annak nem örültem egyedül, hogy nem lehetett felvinni a kollégiumi szobákba ételt, így elég vicces volt, amikor hajnalok hajnalán próbáltunk egymástól ennivalót szerezni.

Kuktatáborba jelentkeztem, és tetszett, hogy megettük, amiket főztünk, és nem éreztem úgy, hogy közben iskolai értelemben túl sokat tanulnánk. Megtanultam főzni, ami a későbbiekben jól fog jönni. Persze nem csak az általunk elkészített ételeket ehettük, a többi közül a pizza volt a kedvencem, mert szív alakban nyomták rá nekünk a ketchupot.

A szüleim féltettek, mert ez volt az első táborom, előzőleg sehova nem mertem elmenni. A PT után boldogan jöttem haza, és ezt anyuék pozitívan látták. Sok emberrel lettem jóban. Amikor összegyűltünk nagyon sokan, rengeteget nevettünk és beszélgettünk egymással. Olyan is előfordult, hogy este hangokat hallottunk kintről, és azt hittük, valami szellem. A programok annyira tetszettek, hogy nem tudok kedvencet választani közülük. Na jó, amikor el mentünk strandolni, az nagyon jó volt. Természetesen következő nyáron is szívesen lennék PT-s.”

Táborból a fővárosba
Cukor a tészta főzővizébe? Na ne!

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Édes méz

Szent Ambrus a méhészek és mézeskalács-készítők, azaz mézesbábosok védőszentje. Ambrus Milánóban élt a IV. században,…
PEOPLE TEAM tábor

A Mikulás birodalmában

December 6-át, a Miklós-napot nem csak a név viselői várják izgatottan, hanem minden gyerek. A…
PEOPLE TEAM tábor

A legendás mártír

Szent Borbála, a bányászok védőszentje az egyik legnépszerűbb szent, a legtiszteletreméltóbb női szentek egyike. December 4-én Európa sok országában megünneplik…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Gond van? Segítek!

Senki sem gondolatolvasó, azonban ha elmondod, mit szeretnél, tudnak neked segíteni – már aki nyitott…
PEOPLE TEAM tábor

Egy mókus vigasztalt meg

Kik azok a mókusok? A PEOPLE TEAM táboraiban így hívják a mókamester animátorokat, akik alig…