A nyári napközis táborokról
Egyveleg
PEOPLE TEAM tábor

Nyáron az egész országban és szerte a világban számos napközis tábor szerveződik. Ezek számtalan lehetőséget kínálnak a gyerekeknek, hogy hasznosan töltsék a vakációjukat. Az egyes táborok tematikája különböző lehet, óriási a választék, így mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebbet és legjobbat.

Az egyes napközis táborok kínálata eltérő. Van, amelyik hagyományos nyáritábor-élményt nyújt, csak anélkül, hogy az éjszakákat a táborban töltené a gyermek. Ezekben a táborokban a táborozók részt vehetnek – a különböző szabadidős tevékenységek mellett – például tánctanfolyamon, a legkülönfélébb sportokban, kreatív foglalkozásokon vagy kirándulásokon.

Más napközis táborok tematizáltak, vagyis a táborozók az adott témának megfelelően szinte csak egy dologgal foglalkoznak. Ezek közé tartoznak például a színházi vagy akár az egyetemi felkészítő táborok is, illetve a lovastáborok. Érthető: aki imádja a lovakat, és év közben is a hátasokkal tölti az összes szabadidejét, az nyáron is igyekszik ennek a hobbijának hódolni.

Érdemes minél előbb elkezdeni felkutatni a táborlehetőségeket, és a gyerek érdeklődésének megfelelő táborok között szemezgetni, végül pedig a legtutibbat kiválasztani. Néhány tábor nagyon hamar betelik. Fontos, hogy a szülők is bízzanak az adott tábor szervezőiben, akik gondoskodnak arról, hogy a táborozók a legtutibb körülmények között és fantasztikus tapasztalatokat szerezve töltsék a nyarat.

PT

Örülök vagy megőrülök?
A nyáritábor-választás bűvös nyolcasa

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Más táborba már nem is mennék

Változatos programok, jó társaság, barátságos táboroztatók. Dávid kétszer járt a PEOPLE TEAM-ben (PT), és azóta…
PEOPLE TEAM tábor

Fagylaltkészítés

Régen sütöttünk-főztünk együtt! A könyvtári blokk után a mai alkalomra fagyikészítésre gondoltam, mert ha nyár,…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Példa légy

Egy kihívásokkal teli világban a szülőknek egyre nagyobb szerepük van a gyermekeik megfelelő felkészítésében a…

Koboldok városa

Nagyon izgalmas és eseménydús programon vehettünk részt az este folyamán. A Koboldok városa név teljesen…
PEOPLE TEAM tábor

Tábori programok

A programok minősége különösen releváns szempont a tábor kiválasztásánál. A jól szervezett nyári táborokban számos…