Gabonapehely majonézzel
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor

Virág igazi gourmet lett a PEOPLE TEAM nyári táborában. Olvasd el, milyen egyéb élményeket és tapasztalatokat szerzett a kecskeméti PT-ben!

Mutatkozz be, kérlek!

Csík Virág Borbála vagyok. Az utóbbi két évben táborozóként voltam jelen a PT-ben, idén azonban már kismókusként szeretnék visszatérni. Nagyon élveztem az ott eltöltött heteket, a legjobb barátaim onnan ismerem. Kitartó vagyok, elszánt, és gyorsan tanulok, amit a jelenlegi munkámban (gyorsétteremben) is tudok kamatoztatni.  Jól tudok kapcsolatot teremteni, építeni, könnyen és gyorsan barátkozom, minden szituációban megállom a helyem. A gyerekekkel remekül kijövök, három éve az óvodában segítettem a gyerekfelügyeletben. A hobbim többek között az írás, társastáncolok, gitározok, sokat olvasok és versenyszerűen sakkozok. Hétvégéken dolgozok iskola mellett. Szeretnék a PT-ben dolgozni, hogy találkozzak a barátaimmal, és ismét átéljem a tábor hangulatát, a PT új oldalát és új embereket ismerhessek meg, miközben tapasztalatot szerzek a tábori munkában.

A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?

Nagyon éhesek voltunk a szobatársammal, semmi rendes kajánk nem maradt. Végső elkeseredésünkben Cini Minist ettünk majonézzel. Elképesztően finom volt, mégis vitathatatlanul fura. A mai napig eszünk olyat…

Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?

Táborkabala. Egy képviselő, aki mindig jó hangulatot csinál, akár az amerikai filmekből megismert típusú, akár új, amolyan PT-stílusban. Egy biztos: egy mókusnak mindenki örülne.

Mit irigyelsz a táborozóktól?

Nagyon szeretem ezt a tábort, így azt irigylem a legjobban, hogy ők még táborozhatnak.

Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?

Az első PT-m után kitárult a világ, több embert ismertem, mint előtte, és rájöttem, hogy nyitott ember vagyok, tele lehetőségekkel.


Megfogott a tábor hangulata
Jövőre is bejárós leszek

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Virágkoszorú-készítés

Minden gyerek nagyon örül a tavasznak, amikor a természet újjáéled, és kinyílnak az első mezei…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Azt hittük, szörnyet láttunk

Maja egész tanév során a táborozáskor szerzett pozitív élményeiből táplálkozik. A tizenéves lány a PEOPLE…
PEOPLE TEAM tábor

Más táborba már nem is mennék

Változatos programok, jó társaság, barátságos táboroztatók. Dávid kétszer járt a PEOPLE TEAM-ben (PT), és azóta…
PEOPLE TEAM tábor

Csak lazán a táborban!

Mindig add magadat, akkor is, ha táborozni mész! A PEOPLE TEAM (PT) nyári táborai a…
PEOPLE TEAM tábor

Ámor nyara

Borisz, alias Ámor táboroztatónak jelentkezett a PEOPLE TEAM-be. Habár még csak 18 éves, a PT-ben…