Édes méz
Egyéb kategória
PEOPLE TEAM tábor

Szent Ambrus a méhészek és mézeskalács-készítők, azaz mézesbábosok védőszentje. Ambrus Milánóban élt a IV. században, apja jeles itáliai elöljáró volt. Ambrus  jogot tanult, kormányzó lett. Később püspökké választották, méghozzá a történet szerint egy gyermek felkiáltása miatt. Mártonhoz hasonlóan Ambrus is tiltakozott megválasztása ellen, hiszen ekkor még keresztény sem volt. Később persze megkeresztelkedett, és bibliafordításokat, átiratokat is készített. Himnuszokat is írt, amit a nép a szertartásokon énekelhetett. Még a templomot is megvédte a császár vagy a haragvó nép ellen. Miklóshoz hasonlóan szétosztotta vagyonát a rászorulók között. Mézajkú prédikátornak hívták édes szavai, remek szónoklatai miatt. Ám nemcsak ezért.

Méhészek védőszentje

Miért lett ő a méhészet védőszentje? A legenda szerint csecsemőként a bölcsőjében aludt a házuk udvarán, amikor hirtelen megtámadta egy méhraj. A méhek teljesen ellepték az alvó kisbabát, még a szájába is berepültek. Csodával határos módon azonban egyik sem szúrta őt meg! Apja azt jövendölte, hogy mivel ezt túlélte a gyermek, a későbbiekben még biztosan sokra viszi. Így is történt!

Püspökké szentelésének napja, december 7. lett Ambrus-nap. Legendája miatt méhkaptárral, méhekkel szokták ábrázolni.

Népszokások

Ambrus-napon szokás volt misét tartani, borral áldomást inni. A méhészek ilyenkor arra kérték patrónusukat, hogy legyen bőséges a méztermés.

Mit érdemes csinálni ezen a napon? Nagymama mézes krémest süt, én mézeskalácsot fogok készíteni. Rakok bele szegfűszeget és fahéjat. Mindenféle formákra szaggatom ki a tésztát. A tetejükre tojáshabbal mintákat rajzolok. Tavaly az osztályfőnökömet húztam karácsonykor, és egy saját készítésű mézeskalács-házat adtam neki ajándékba. A most sütött mézeskalácsok pont jók lesznek karácsonykor, sőt, átlyukasztva még díszt is lehet belőlük készíteni a fenyőfára.

A testvérem, aki kicsit meg van fázva, főz egy jó forró gyógyteát, amibe sok mézet tesz majd. Ha ezt elkortyolgatja, ráadásul közben Ambrus segítségét kéri, biztosan meggyógyul.

hek

Nekem fura, hogy ilyenkor, decemberben emlékezünk meg a méhekről. Sokkal jobb lenne nyáron, amikor a kertben zümmögnek. A méhek nagyon szorgos kis állatok, ezért a takarékosság jelképeivé váltak. Ebben az időszakban viszont már elcsendesedtek, bent vannak a kaptárakban.

Hallottam egy szomorú dolgot. Mostanában egyre kevesebb a méhész, egyre nehezebben élnek meg. Ennek oka, hogy kevés a méh, évről évre riasztó mértékben csökken a számuk; egyre kevesebb természetes táplálékot találnak, ráadásul a rovarölő szerek sajnos rájuk is hatnak, őket is pusztítják.

Épp ezért mi nagyon ritkán nyírunk füvet, hadd találjanak maguknak virágport a méhek és más rovarok. Ha mégis, akkor is meghagyunk egy elvadult területet méhlegelőnek.

Méz

Szomorú ez a hanyatlás, pedig a méz különösen értékes élelmiszer. Legismertebb fajtái a vegyes virágméz, az akácméz, a hársméz, de készül méz repcéből, gesztenyéből, napraforgóból is.

Már az ősember is gyűjtötte a lépes mézet. Nagyon sokáig a méz volt az egyetlen édesítőszer. A gyógyításban is alkalmazták fertőtlenítésre, fájdalomcsillapításra. A propolisz is értékes anyag az egészség védelmére. A méhektől viaszt is kaphatunk, ebből gyertya, a mézből pedig mézbor és mézsör is készülhet. Kaposvárott, Gyulán és Zalaegerszegen mézfesztivált szoktak rendezni.

Szerző: Tóth Réka

A Mikulás birodalmában
Sütünk, söprünk, jók vagyunk

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Virágkoszorú-készítés

Minden gyerek nagyon örül a tavasznak, amikor a természet újjáéled, és kinyílnak az első mezei…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

A Mikulás birodalmában

December 6-át, a Miklós-napot nem csak a név viselői várják izgatottan, hanem minden gyerek. A…
PEOPLE TEAM tábor

Meteorológiai világnap

– Zsófikám! Add ide a kardigánomat, légy szíves! Megyek vásárolni, és a meteorológia hűvös, szeles…