Lángoskészítés (I)
Nyári ötlet
PEOPLE TEAM tábor

A lángos hungarikum. Kelt tésztás sült lepény. Arra biztatlak, hogy süss otthon anyukáddal, nagymamáddal. Ha elég idős vagy, és jól boldogulsz a konyhai eszközökkel, akkor meglepheted vele a szüleidet, amikor hazaérkeznek a munkából.

Mit érdemes tudni róla? Langalló és kenyérlepény néven is ismert, valószínűleg a kenyérrel egy időben keletkezett. A láng szóból ered a neve. A kemence első részében sütötték. A dagasztóteknő oldalára tapadt kelt tészta volt az alapanyaga.

Régen 5 és 7 naponta sütöttek csak kenyeret. Azért ritkán, mert a kemence fűtéséhez sok fára volt szükség.

A dagasztás is több órán keresztül zajlott. Ezért a sütés napján lángost ettek, másnap kisebb cipókat, a 3-5 kilós kenyereket csak ezek után vágták fel. A jobb módúak hagymával, szalonnával sütötték (a nyugati országrészre volt jellemző), más részeken pedig tejföllel, lekvárral (főként keleten) fogyasztották.

A mezőgazdaság gépesítésével már nem otthon, hanem pékségekben sült a kenyér. A lángos egy időre így elfelejtődött, majd az ötvenes években tért vissza, igazán népszerűvé pedig a hetvenes években vált.

Itthon, illetve a magyarlakta vidéken az utcai árusok jellegzetes terméke. Elterjedt még Ausztriában, Csehországban is. Változata a krumplilángos reszelt vagy főtt krumpliból.

Egyes elméletek szerint a török hódoltság idején került hozzánk, akárcsak a dinnye és a kávé. Akadnak olyanok is, akik szerint a rómaiak hozták magukkal.

Egy biztos, nagyon finom étel. Nemsokára jövök a receptjével.

Kropokné Kiss Éva


Könyvtárlátogatás
Mályvarózsatündér

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

A legjobb tábori élményem PT-s

Barni eddig csak táborozott a PT-ben, de szívesen kipróbálná magát mókusként. Feltettük tehát neki azokat…
PEOPLE TEAM tábor

Menni a flow-val

Ha Kecskemét, színház és tábor, akkor a PEOPLE TEAM színésztábora és Misi! Feldobtunk neki három…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Gurulunk

A gurulni, gurulunk szóról rengeteg embernek a görkorcsolyázás jut eszébe. A technikai sportok közé soroljuk.…
PEOPLE TEAM tábor

Lángoskészítés (II)

Ahogy ígértem, elhoztam a lángos receptjét. Élesztőre, tejre, olajra, sóra, kevés cukorra és lisztre van…
PEOPLE TEAM tábor

Desszert hóból

Kedvenc nyári kajáink: fagylalt. Ha nyár, akkor fagyi! Kétnaponta, naponta, akár naponta többször. Nincs semmi,…
PEOPLE TEAM tábor

Dinnyeevés (II)

A különböző fajtáknál hagytuk abba múltkor. Most jöjjön még egy kis áttekintés, utána pedig megosztom…
PEOPLE TEAM tábor

Legyező kézzel (III)

Az elmúlt alkalommal egy egyszerű zsírpapírból készített legyező megvalósításának lépéseit ismerted meg. Most következzen egy…