Rebeka mesélt arról honlapunknak, hogyan talált rá a PEOPLE TEAM nyári táborára, és milyen élményeket szerzett táborlakóként.
Fejtsd ki: miért most, miért velük, miért ezt, miért a PT-ben?
Anyukám barátnőjének a lányai jártak régen ebbe a táborba, ők ajánlották nekünk. Utánanéztünk, de végül elvetettük az ötletet, hogy jöjjünk, mert még kicsik voltunk. Pár évvel később anyukámmal szembejött egy PT-s hirdetés, miszerint ha gyermeknapon jelentkezel, akkor kedvezményesen jöhetsz a harmadik turnusra. A sors akarta így. Még aznap hajnalban jelentkeztünk, és izgatottan számoltuk vissza a napokat a táborig. Ahogy beléptünk, minden várakozásunkat felülmúlta a tábor, még jobb volt, mint amit hallottunk vagy elképzeltünk róla. Az egy hét gyorsan eltelt. Ott és akkor ismertük meg a legjobb barátainkat, akikkel a következő években már több turnusra is jelentkeztünk. Most, hogy idősebbek lettünk, már csak táboroztatókként mehetünk vissza, de nem bánjuk, mert legalább visszaadhatjuk azokat az élményeket, amiket mi kaptunk.
A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?
Egyszer, a két hét között turnusváltáskor Ater engedélyével kimentünk vásárolni a közeli áruházba. A boltban lézengtünk, amikor is az ikertesóm meglátott egy görögdinnyét. El szerette volna hozni, de mi mondtuk neki a többiekkel, hogy ne, nem fér el a hűtőben. Végül kiegyeztünk abban, hogy a legkisebbet elhozhatja. Amikor visszaértünk a szobánkba, akkor tudatosult bennünk, hogy nincs semmilyen vágóeszköz és deszka nálunk, ezért kitaláltuk, hogy a csapban vágjuk fel valahogy, mert úgy nem lesz minden ragadós. Az egyik táboroztatótól kértünk egy kést, és a felügyeletével nyugodtan felvághattuk. Ez volt a története annak, hogy hogyan is került nyolc szelet dinnye a mosdókagylónkba.
Mi volt a legjobb táboros melód?
Bár még nem voltam táboroztató, de nagyon jó lehet az első nap a regisztrációban részt venni. Ott kezdődik minden. Itt lehet segíteni azoknak, akik kicsit tanácstalanul, első alkalommal jönnek a táborba, és még jobb azoknak az arcát látni, akik már boldogan jönnek sokadszorra, és kezdik meg az újabb nyári táborukat a PT-ben. A heti karszalagot is ekkor kapja meg mindenki, amihez én is annyira ragaszkodtam, hogy még hónapokig hordtam a tábor befejezése után is.
Mit irigyelsz a táborozóktól?
A táborozók, ha időben jelentkeznek, akkor biztosan ott lehetnek a táborban. Ha valaki táboroztatónak jelentkezik, akkor pályáznia kell rá, és nem biztos, hogy őt választják ki. Ennél többet nem tudok mondani, mert alig várom, hogy mókus lehessek.
Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?
Az esti programok közül az egyik a tűzzsonglőrök előadása, ahol mindenféle mutatványokkal ámítják el a közönségüket. Ezeket az eszközöket egy délutáni program keretében is kipróbálhatjuk biztonságosan, tűz nélkül. Először könnyűnek tűnt zsonglőrködni egyszerre több labdával, vagy tányért pörgetni egy rúd segítségével, de rájöttem, hogy kettő labdával se menne, nemhogy hárommal. Felfedeztem, hogy ezek a kellékek direkt nekik vannak kialakítva. Természetesen egy kis segítséggel és idővel elsajátítottam a trükkök csínját-bínját.