Változatos programok, jó társaság, barátságos táboroztatók. Dávid kétszer járt a PEOPLE TEAM-ben (PT), és azóta nem akar más tábort kipróbálni.

„Most 13 éves vagyok, de a következő táborozáskor már 14 leszek. Alig várom a tábort, mert ott egy egész hetünk lesz arra, hogy szórakozzunk, illetve új ismeretekkel bővítsük a tudásunkat. Szerencsére a szüleim sem izgulnak, ha táborozni megyek. Amikor honvágyam támadt, felhívtam azért őket, vagy ha nem volt nálam telefon, akkor próbáltam elterelni a figyelmemet. Egyébként bármi gondom volt, szóltam egy barátomnak vagy a testvéremnek, és megbeszéltük.

PT-be indulás előtt tartottam attól, hogy nem tudok majd beilleszkedni. Ehhez képest több barátságot is kötöttem. Az egyik ilyen a PT-ben dolgozó barátom, Veri. A másik pedig egy nagyobb banda, akikkel mindig összegyűltünk játszani, enni stb. Az utolsó nap haza sem akartam menni.

A PT-t a szuper nyarak listájára tenném. Más táborokban mindig ugyanaz a program, míg a PT-ben változatosak, mégis tudod, mi jön utánuk. A kukta- és a tudóstábort próbáltam ki eddig a szekciók közül, utóbbiból a sejtekről való ismereteket hasznosítottam biológiaórán. Mindkét csoportban jól éreztem magamat, talán a kuktatáborban kicsit jobban.

A kígyóbemutató szuper volt, mellesleg nagyon vidám leszek, ha meglátok egy kis siklót. Meg persze megfogni is jó, mert úgy csikiz, miközben rajtam kúszik, hogy rögtön nevetni kezdek.

Az esti programok mindig jók, jó kis hangulatos, humoros programok. Az Animal Cannibals mindig feldobja a hangulatot. A csapatversenyek ideálisak: szépen fel vannak osztva a gyerekek, és a színük, csapatuk szerint versenyeznek. Olyan sok a program, hogy kidőlsz a nap végére, és ez így van jól egy ilyen helyen.

A mókusok kedves barátok mindenki számára szerintem, habár minden este megnézik, alszunk-e már, és mindig a legrosszabbkor jönnek be. Annak, aki először jön a PT-be, azt tanácsolnám, hogy mindig hallgassa meg a mókusokat, tartsa be a szabályokat, és ne féljen barátságokat kötni. Lehet, hogy mások, akik először vannak itt, szintén félnek kicsit, és ők is próbálkoznak beilleszkedni.

A tábori étkezések közül a reggeli a kedvencem, mert akkor van a legnagyobb választék – persze hiába a sok jó, ha lassú vagy. A büfénél nagyon jó megoldás, hogy kártyával kell fizetni, mert ad az egész vásárláshoz egy fílinget, hogy nem pénzt adsz, hanem odanyújtod a fotóddal ellátott kártyádat. Mellesleg így nem kell pénzt hoznunk magunkkal.

A tábor végén lévő ajándékok a legjobbak, persze itt is gyorsnak kell lenni, hogy elsőként választhass. Én pl. múlt évben bezsebeltem egy Mitsubishi Eclipse-t. Meg persze egy nyunyókát és egy érmet. Természetesen jövök még a PT-be. Más táborba már nem is mennék. Sajnos nem lehetünk ott örökre, ugye »mindenhol jó, de legjobb otthon«.

Mi leszek, ha nagy leszek? Autószerelő szeretnék lenni, mert imádok szerelni, a kocsikat meg mindennél jobban szeretem. Persze saját műhelyre gyűjtenék, mert nem akarok egy goromba főnöknek dolgozni.”