Azt hittük, szörnyet láttunk
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Maja egész tanév során a táborozáskor szerzett pozitív élményeiből táplálkozik. A tizenéves lány a PEOPLE TEAM kecskeméti gyerekfesztiváljáról mesélt nekünk.

„Mindig is szerettem táborozni. Azt várom egy tábortól, hogy élvezetes legyen, találjak sok barátot, és ne vesszek össze senkivel. Tudjátok, haverok, buli… A PEOPLE TEAM-ben, azaz a PT-ben mindez megvolt.

A PT angoltáborában derült ki, hogy mennyire nem tudok angolul. A jó hír az, hogy sokat fejlődtem, a szüleim legnagyobb örömére. A nyelvi táboron kívül a fotóstábort is kipróbáltam, ahol megtanultam képet szerkeszteni, most már tudom, mi az az ISO, és jobban kezelem azóta a fényképezőgépet. A csajokkal pedig forgattunk egy horrorfilmet, amiben az ágyneműtartóban feküdt Anna holtan… Egyébként láttuk, ahogy kinyílt magától az egyik ajtó, és egyszer azt hittük egy nagy zsákra, hogy egy szörny.

A PT-ben jó fejek a mókusok, kedvesek a büfések, Aterral pedig Burger King-eztünk. Jóban lettem Blankival, Lauval, Julcsival, Lucával, és még sorolhatnám – ők mind dedikálták a kendőmet. A csapatversenyek is szuperek, de csaltak a citromsárgák, így mi csak harmadikok lettünk. Egyébként nagyon szeretnék egy nyunyókát. Nem élhetek nyunyóka nélkül!

A tábor első napja izgalmas, az utolsó meg szomorú. Eleinte tartottam attól, hogy hol fogok aludni, és hogy hiányozni fognak anyáék. Ők most már tudják, hogy jó helyre megyek. Amikor elkezdődik a suli szeptemberben, addigra nagyon hiányoznak az osztálytársaim, de egész évben a PT-s élményekből táplálkozom.”


Nem támadt kedvem hazatelefonálni
20 perc alatt barátokra leltem

LEGFRISSEBB

PEOPLE TEAM tábor

Fagyosszentek

– Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget! – dudorászta Matyi. – El vagy tévedve,…
PEOPLE TEAM tábor

Grillezés (I)

Sok programot ajánlottam már neked a nyárra. A következőt kint is és bent is végre…

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Lelkes gyerekek a filmestáborban

El szeretnéd sajátítani a mozgóképkészítés alapjait? Akkor irány a filmestábor! A PEOPLE TEAM minden évben…
PEOPLE TEAM tábor

A PT az első ottalvós táborom

Petra sokáig napközis kézművestáborokban töltötte a nyár egy részét, majd elhatározta, hogy kipróbálja a PEOPLE…

Élvezd, hogy itt lehetsz!

Egy táboroztató akkor jó, ha lelkes. Legyen akár tanár, szervező vagy animátor, szeresse a gyerekeket.…