Virág négy éven át táborozott a PEOPLE TEAM-ben, legutóbb azonban táboroztatónak jelentkezett a kecskeméti gyerekfesztiválra. A PT-s élményeiről kérdeztük őt.

Mutatkozz be, kérlek!

Boldog Virág vagyok, egy 17 éves, kissé visszafogott, de lelkes, lelkiismeretes és kreatív lány. Egy vidéki gimnázium 11. osztályát fejezem be épp; hobbijaim többek között a fényképezés, a videókészítés, az írás és a zenélés. Ezenkívül viszonylag szívesen foglalkozom gyerekekkel is, és mindig igyekszem segíteni, ahol csak tudok. Az elmúlt négy nyáron táborozóként érkeztem a PEOPLE TEAM-be, tehát rendelkezem már tapasztalatokkal a tábort illetően – idén pedig szeretnék újakat is szerezni.

Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?

Persze, előfordult egyszer-kétszer, hogy amikor minden barátom elfoglalt volt, magamra maradva stresszelni kezdtem, mert nem tudtam, mit kezdjek magammal; de ezen túljutni szinte sose jelentett különösebb gondot, mert vagy hozzám jöttek oda új emberek, vagy én verődtem hozzá egy-egy ismerős csapathoz. Végső soron pedig volt, hogy egy-egy mókussal kezdtem el beszélgetni, vagy csak odaszegődtem a kapuőrséghez, ahol szinte mindig jó volt a hangulat. Szerencsére így sose lett rajtam annyira úrrá a stressz, hogy hazatelefonálni támadt volna kedvem.

Mi volt a legdurvább táboros melód?

Egyik évben a filmestábor egyik csapata megkért, hogy segítsek a kisfilmjük készítésénél – ami egy Rómeó és Júlia-paródia volt. Én persze erre naivan egyből rábólintottam, gondolván, hogy majd biztos nekem kell kameráznom, a világításért felelnem, vagy beállni statisztának a háttérbe… Így csak a forgatás kezdetekor szembesültem vele, hogy ők azt szeretnék, ha én játszanám Júlia női szeretőjét. Ez magában is elég kellemetlennek tűnt, de ha már korábban felajánlottam a segítségemet, nem akartam kihátrálni. Ennek a vége az lett, hogy vagy egy órán keresztül vettek fel egy alig 15 másodperces jelenetet, több szögből is, ami közben nekem végig a Júliát játszó lánnyal összebújva kellett feküdnöm. Ráadásul mindezt úgy, hogy az akkori barátja rendezőként végignézte, az operatőr srác pedig időről időre kiparodizálta a „románcunkat”… Be kell ismernem, nagyon megkönnyebbültem, amikor végre azt mondták, hogy jól sikerültek a felvételek, és felkelhetünk. És bár ez számomra elég durva élmény volt akkor, utólag nagyon vicces rá visszaemlékezni.

Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?

Mindenekelőtt a „makkász” pozíciót, mert valakinek a „mókusokról” is gondoskodni kell…

Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

Bögrés leves, nyunyóka.

Mondj egy élményt abból az időből, amikor még táborozó voltál!

A harmadik heti péntek estéket minden évben nagyon élveztem, de a legutóbbit különösen, mert akkor „végzős” táborozóként ünnepeltünk. Együtt fotózkodtunk, táncoltunk, karaokéztunk, jósoltattunk, és házastársaknak meg testvéreknek fogadtuk egymást a barátokkal, aztán amikor egy kis nyugalomra vágytunk, félrevonultunk oda, ahol az egyik táboroztató gitározott, és körbeültük őt. Minden olyan idilli volt – ekkorra mind túljutottunk a heti feladatainkon és az esetleges nehézségeken, de még nem készültünk a könnyes búcsúzásra. Csak igyekeztünk minél jobban kiélvezni az együtt töltött időt. Tehát, bár a tábor rengeteg pillanatát élveztem, ez a péntek este mégis különleges helyet foglal el a szívemben.