Laura ezúttal már táboroztatónak jelentkezett a PEOPLE TEAM nyári táborába. Hét éven át a PEOPLE TEAM táborozói csapatát erősítette, de most szívesen kipróbálná magát kismókusként is.
Mesélj el egy számodra különleges tábori történetet!
Tavalyelőtt egy nagyon jó csapatunk volt az esti programokon, és úgy gondoltuk, jó lenne délután is csinálni közösen valamit. Úgyhogy az egyik kedves csapatvezetőnk lejött velünk a konyhába, gondolva, hogy ő addig lepihen, ameddig mi együtt palacsintát sütünk. Természetesen se a palacsinta nem sikerült túl jól, se a pihenés, de attól még nagyon jól szórakoztunk.
Mit mondana rólad valaki, aki nem kedvel? Amennyiben ez neked is probléma, hogyan találtok rá megoldást?
Esetleg azt, hogy önző vagyok, mert néha, ha jól szeretnék teljesíteni, nem engedem mások segítségét, de ha észrevenném valakin, hogy ez zavarja, vagy esetleg bármi más tulajdonságom, akkor megpróbálnék beszélni vele erről, és változtatni rajta.
Melyik a kedvenc kérdésed, amelyet gyakran felteszel olyanoknak, akikkel először találkozol? Melyek az erre a kérdésre kapott legérdekesebb válaszok?
Amit általában furcsállnak, az az, ha megkérdezem, hogy napi hányszor mosnak fogat, de ez annyit el tud árulni az emberről. Amit elég érdekesnek találok, amikor azt mondja valaki, hogy ő ezt néha elfelejti, vagy hogy nem tartja annyira fontosnak, hogy számontartsa.
Mit tennél, ha kitörne a zombiapokalipszis, miközben zajlik a tábor?
Mindenkit a hangárba hívnék valami ürüggyel, és megbíznék pár embert a kajaügyeletnél, hogy csak azokat engedje át, akik egészségesnek tűnnek, majd ha mindenki bejutott, megpróbálom minél jobban eltorlaszolni a bejáratot. Ezután keresnénk egy biztonságos kijáratot, és ha ez esetleg több napig is tart, a büfében megtalálunk mindent, ami a túléléshez szükséges.
Milyen állat szeretnél lenni, és miért?
Nyúl lennék, mert ők az egész életüket a szabadban élhetik le, de akár aranyos háziállatként is, akik néha az agyára mennek a gazdájuknak, és esetleg még haszonállatok is lehetnek – mondjuk, az a része annyira nem vonzó.
Nem feltétlenül a táborban, de mi volt az a jelmez, amit legutoljára viseltél?
Utoljára az osztállyal öltöztünk be farsangkor a Gru szereplőinek. Nekem Edithnek kellett öltöznöm, mert én vagyok az egyetlen szőke.
Milyen értéket jelölnél be magadnak egy 1-től 10-ig terjedő skálán erre a kérdésre: mennyire vagy furcsa a táborban?
5-6, de szerintem ebben a táborban nehéz is nem furcsának lenni. Az egész helyen olyan a hangulat, hogy semmit nem érzel furcsának, és bátran elengedheted magad. Például mi tavaly a szobatársaimmal az ásványvizes palackokból csináltunk pohár- és tányérkészletet. Vagy akkor is kaptunk pár érdekes tekintetet, amikor a 67-es utat elkezdtük teljes hangerőn énekelni ebéd közben.
Mutatkozz be, honnan, hogyan és miért érkezel táboroztatni, mire számítasz, minek örülsz, és mit csinálsz, ha véget ér a nyár?
Soltvadkertről érkezek 9. éve, remélve, hogy idén már táboroztatóként töltöm itt a nyaram egy kis részét. Szerintem az idei is pont annyira élménydús lesz, mint az elmúlt évek. Aminek nagyon örülök már most, hogy tudom, hogy rengeteg emberrel találkozni fogok a táborban, akiket tavaly óta nem láttam. Ha véget ér a nyár, valószínűleg elkezdem visszaszámolni jövő nyárig a napokat.










