A ti örömötök a miénk is
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor

Ezúttal négy fiatalt kérdeztünk arról, miért jelentkeztek a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborába táboroztatónak.

Fehér Kata: „17 éves vagyok, a Kecskeméti SZC Kada Elek Technikum 11. osztályos tanulója. Évek óta a PEOPLE TEAM-et erősítem, eddig táborozóként, most pedig táboroztatóként szeretném. Kiöregedtem abból, hogy táborozó legyek, viszont szeretnék a PT-ben részt venni, és nagyon vonzott, hogy kismókus vagy kistanár legyek. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, és jól megértjük egymást. A PT-ben az esti programok a kedvenceim. Akiket megismertem a táborban, azóta is tartom velük a kapcsolatot, amit soha nem gondoltam volna.”

Rednic Olivér: „Régi táboroztató vagyok, évek óta büfés. Igyekszem idén is a legtöbbet segíteni a táborban. Szeretek a büfében dolgozni a többiekkel, kis családdá kovácsol össze minket ezekre a hetekre. Ha probléma merül fel, és önerőből nem tudom megoldani, akkor szólok olyannak, aki tud segíteni. A legdurvább táboros melóm a sok rekesz üdítő pakolása volt, a legjobb pedig a hűtőtöltés. A gyerekek gondtalanul játszhatnak a PT-ben, sok programon vehetnek részt, és még nyunyókát is szerezhetnek. Van konditerem és pingpongterem is.”

Csuka Zsófia: „Zsófi vagyok, 17 éves, és jelenleg Pécsen tanulok. Évek óta hallgatom a barátnőim beszámolóit a PT-s nyaraikról, és elhatároztam, hogy idén én is jelentkezem. Elsősorban közösségi szolgálatos órákat szeretnék teljesíteni. Úgy gondolom, hogy a PT egy jó lehetőség lenne kipróbálni magam ilyen téren. Még csak segítő voltam napközis gyerektáborban, azt nagyon élveztem. Jól tudok bánni a gyerekekkel, könnyen alkalmazkodom az új helyzetekhez, és jól tudok csapatban dolgozni. Nagyon szimpatikusnak tűnik a PEOPLE TEAM csapata azok alapján, amiket netről és a PT-s ismerőseimtől hallottam. Erősségem a szervezés, ezt tudnám a táborban kamatoztatni. Szeretek gyerekekkel foglalkozni, jól kijövök velük.”

Hős Anett: „Anett vagyok, immár friss diplomás orvos, és azt mondják, jó fej is. Remélem, idén is részese lehetek ennek a szuper csapatnak, és szeretném a legjobb egészségügyi ellátást biztosítani a gyerekek és a táboroztatók számára. Sajnos táborozóként nem vettem részt a PT-ben, de jó lenne táboroztatni idén is, mert jó buli, felelősséggel és kihívásokkal jár, de mindig tanít valami újat. Ráadásul a táboros kaják a legfinomabbak. Az eddigiek során találkoztam egy-két rendhagyó egészségügyi esettel, de megoldottuk. Méh-, illetve darázscsípéseket is számoltam. A PT-be érkező gyerekektől semmit nem irigylek: ha ők örülnek, akkor mi is örülünk.”


Itt mindenki egyenlő
Mások táborozását szeretném jobbá tenni

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

Csak lazán a táborban!

Mindig add magadat, akkor is, ha táborozni mész! A PEOPLE TEAM (PT) nyári táborai a…
PEOPLE TEAM tábor

Játék és jókedv a táborban

Tudtad, hogy a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborában napközben nyitva találod a játékszobát? Kinti és…