Az elveszett fényképező története
Táboringer
PEOPLE TEAM tábor

Táboroztatói para, ágyneműburrito-készítés és megannyi kaland esett meg Petrával a PEOPLE TEAM nyári táborában. Interjú, amelyből megtudhatod, milyen élményekre számíthatsz a PT-ben!

Mutatkozz be, kérlek!

Simon Petra vagyok. Már 9 éve fotózom, fiatalokkal pedig 4 éve foglalkozom. Az alapdiplomámat is ilyen szakiránnyal szereztem (ifjúsági közösségszervezés). Márciustól pedig ifjúsági referensként dolgozom Orosházán.

Stresszeltél valaha a táborban? Hogyan kezelted?

Az gáz volt, amikor az egyik nagylány közölte, hogy elhagyta a fényképezőjét. Megkérdeztem tőle, milyen gép volt, mondta, hogy milyen, kerestük, nem találtuk. Megkérdeztem, hogy véletlenül nem egy hasonlóan hangzó másik típus vagy egy eggyel nagyobb számú, a válasz: nem. Jó. Végignéztük kétszer mindkét épület összes szobáját, az udvart, mindent. Mindez alatt szomorúan ült a teremben. Majd elérkezett a turnus vége, amikor a szülők jöttek érte, én meg totál parában kerestem Atert, hogy mi legyen, ő persze nem volt a táborban… Aztán amikor megjött, odamentünk a családhoz, ahol az apukája elmondta, hogy milyen gépet is keresünk. Igen, jól gondolod, olyat, amilyenre rákérdeztem, hogy biztos nem az… ami meg is volt, fent, a fotósteremben, az SD-kártyával, mindenével együtt. Konkrétan a lány a letett fényképezőtől fél méterre szomorkodott 3 napig. Természetesen meglett, és happy end meg minden, de azért rendesen tele volt a gatyám. Mindenesetre tanultunk belőle, jövőre minden héten vezetve lesz névsor fényképezőtípussal és sorszámmal.

A legfurább kajálásod vagy kajád a táborban?

Hajnali kettőkor snackkolbász háromszögsajttal (mert a zsemle már elfogyott) – életmentő volt a szerkesztés szünetében.

Mi volt a legdurvább táboros melód?

Amikor felraktuk a zászlókat, már hullafáradtak voltunk, és Ater előkerült még 2 km-nyi zászlóval…

Mi volt a legjobb táboros melód?

Az ágyneműburrito-készítés – a legjobb, legchillesebb meló vasárnaponként.

Milyen személyi pozíciót javasolnál a meglévők mellé?

Talán nem új pozíciót, de jobb lenne több fotóstanár, hogy néha, akár váltással is, de tudjunk pihenni. Na meg én nagyon szívesen csapatoznék, mert amúgy imádnám a gyerekeket, de így pont velük vagyok a legkevesebbet.

Mit irigyelsz a táborozóktól?

Leginkább az alvást és a szabadidőt.

Ezt a szót vagy kifejezést csak a PT-ben hallhattad…

Gyerektábor, #nokolbászing, vau.

Mi a legnagyobb tábori felfedezésed?

Ha jó fotósaim vannak, nem pukkadok ki egy hét alatt a fáradtságtól.

Mondj egy élményt abból az időből, amikor még táborozó voltál!

Animal Cannibals-koncert.


Együtt fejlődhetünk a gyerekekkel
Summerhill: iskola másként

LEGFRISSEBB

KAPCSOLÓDÓ

PEOPLE TEAM tábor

A PT az első ottalvós táborom

Petra sokáig napközis kézművestáborokban töltötte a nyár egy részét, majd elhatározta, hogy kipróbálja a PEOPLE…
PEOPLE TEAM tábor

Gabonapehely majonézzel

Virág igazi gourmet lett a PEOPLE TEAM nyári táborában. Olvasd el, milyen egyéb élményeket és…

Élvezd, hogy itt lehetsz!

Egy táboroztató akkor jó, ha lelkes. Legyen akár tanár, szervező vagy animátor, szeresse a gyerekeket.…