Igaz az, hogy van olyan nyári tábor, amelyik megríkat? Félreértés ne essék: a PEOPLE TEAM táborozói több alkalommal számoltak be arról, hogy a tábor vége és a barátaiktól búcsúzás szomorúsággal töltötte el őket. Ezt és egyéb szóbeszédet is érintett a beszámolójában Johanna, aki kipróbálta a kecskeméti tábort, ahonnan pozitív tapasztalatokkal tért haza.
„Egyszer jártam a PT-ben, ahol az volt számomra a legmeglepőbb, hogy olyan személyiségtípusokkal találkoztam, amilyenekkel még életemben nem. Tetszett az ifik lelkesedése. Én alapból egy kicsit visszahúzódóbb vagyok, szóval már az az interakciószám is rekord, amit a táborban produkáltam. Valószínűleg egy fokkal szociálisabb lettem a tábornak köszönhetően, mint eddig. Ez jó.
A tánctábort próbáltam ki (otthon szoktam improvizálni magamnak), úgyhogy fejlődött a tánctudásom, a stílusomba pedig bekerült több modernebb elem. A kedvencem a médiások és a színészek előadása volt. Mindig is csodáltam a színészek munkáját, az itteni diákok előadása egyenesen lenyűgözött.
A szüleim nem féltettek, úgy tartják, hogy ha a gyerek nem hív telefonon, akkor nem kell aggódni, mert jól érzi magát. Később örültek is neki, hogy ilyen jól sikerült a táborozásom.
Azt a tanácsot hallottam a PT-vel kapcsolatban, hogy érdemes ventilátort hozni, mert meleg lesz, de egyáltalán nem volt az, kellemes idő volt, úgyhogy ennek örültem. Az ágyam egy kicsit nyikorgott, ezért sajnáltam a szobatársamat, mert általában sokat mocorgok, de ezt leszámítva jó volt a szállás. Az épületek teljesen normálisak voltak, a környezetben meg nagyon tetszett, hogy kirakták az előző években készült fotókat. Az állandó gyümölcsfogyasztás bejött, és az is kedves volt, hogy kirakták a reggeliről megmaradt péksüteményeket.
Kedvenc ételt nem tudnék mondani, de nagyon szerettem a reggeliket. A legjobban pedig a pizza maradt meg az emlékezetemben, mivelhogy láttam, ahogy három kocsival hozzák. A pizzákat osztogató táboroztatók meg szinte versenyeztek, hogy kinek fogy el több pizzája, úgyhogy az is egy élmény volt, ahogy próbálták kínálgatni a sajátjukat.
Minden tetszett a táborban, nem tudnék felhozni olyat, ami rossz volt. Sőt, soha nem jártam még a PT-nél jobb táborban. Egyedül azt sajnálom, hogy a nyunyókaöltöztetésnél beadtam a kendőmet, hogy azzal is dolgozzanak, viszont abba nem gondoltam bele, hogy így nem is fogom visszakapni. Úgyhogy sajnos nem tudtam aláíratni a többiekkel a kendőmet.
A szekciómban volt egy lány, akit igazán kedveltem, és az utolsó napon odajött hozzám, és megkérdezte, hogy »Készen állsz a sírásra?«. Miután nem értettem, megmagyarázta, hogy az utolsó nap mindenki elsírja magát. Tényleg érdekes volt látni.”
